A Telex riportja szerint a vizsgázók az ismétlődő technikai hibákon túl a nem megfelelő tájékoztatásról is beszámoltak.
Hirdetés
 

Idén sem zajlanak zökkenőmentesen a Technológiai és Ipari Minisztérium (korábban ITM) által meghirdetett, államilag támogatott informatikusképzés záróvizsgái, a rendszer hibái miatt az Újratervezés Programban vizsgázók egy hete nem tudják hivatalosan lezárni a tanulmányaikat – számolt be róla a Telex. A lap összeállítása alapján volt, aki el sem tudta kezdeni a vizsgát, másoknál pedig menet közben omlott össze a kiszolgáló oldal, és az érintettek nem csak a makacs technikai hibák, hanem az elégtelen tájékoztatás miatt is háborognak.

A harmadik éve zajló program idén is rendben futott, de az alapozó kurzus záróvizsgája már két évvel ezelőtt is zűrösre sikerült: akadozott a rendszer, sőt egyesek belépni sem tudtak a vizsgafelületre. A Telex szerint a problémák az idén visszatértek: az olvasók jelezték, hogy múlt szerdán nem tudtak levizsgázni, a péntekre kiír pótvizsga is meghiúsult, végül pedig a hétfőre kiírt új alkalom során is ugyanez a probléma jelentkezett. A program hivatalos oldala mindezt a lebonyolító Brillium rendszernek a hivataltól független hibájával indokolja.

A cikk a programot lebonyolító négy oktatóközpont egyikét, a Training360-at is idézi, ahol megerősítették, hogy ismét a Brillium felhőalapú tesztkitöltő rendszerében lépett fel technikai hiba. A tájékoztatás értelmében a probléma valamivel több mint 1300 résztvevőt érintett, és az is kiderült, hogy a záróvizsgát egy teljesen más technológiai megoldásra fogják átültetni, hogy kiküszöböljék a további fennakadásokat. A Telex szerint már az is véleményes, hogy egyáltalán miért ezt a céget választották az uniós támogatásból megvalósuló, állami programban a teszt lebonyolítására, amikor kipróbált, megbízható megoldások is vannak a piacon.

Részletek a Telex beszámolójában »

Közösség & HR

Nem sikerült megállapodniuk a felvizezett MI-szabályozásról az EU döntéshozóinak

Az uniós tagállamok és az Európai Parlament képviselői tegnap 12 órán keresztül rágták a gittet, az idő pedig egyre jobban sürgeti őket, mivel a magas kockázatú MI-rendszerekre vonatkozó eredeti rendeletet már idén augusztustól alkalmazni kell majd.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.