A legtöbb nyugat-afrikai ország a Világbank internetes penetrációt értékelő rangsorának vége felé található, a GSMA 2020-as adatai szerint pedig a Szubszaharai (Egyenlítői) Afrika a mobil szélessávú lefedettséget tekintve is világ legkevésbé összekapcsolt régiója volt, ahol a lakosság körülbelül negyede maradt ki a mobil szélessávú lefedettségből, szemben a globális átlagnak tekintett 7 százalékkal. Ez különös jelentőséget ad a Google pénteki bejelentésének, amelynek alapján megérkezett Togóba társaság tenger alatti kábele, az Equiano.
Ezzel megvalósult a 2019-ben bejelentett projekt első lépése, amelyik Togo 8 millió lakosának duplázza meg az internet sebességét, hosszabb távon pedig olcsóbb hozzáférést biztosítása a kontinens felhasználóinak. A Google közleményéből kiderül, hogy az Equiano-kábel a maga nemében az első ilyen típusú rendszer, amelyik Portugáliából indulva eléri Afrikát, később pedig Nigéria és Namíbia mellett eljut majd egészen Dél-Afrikáig, útközben olyan lehetséges leágazásokkal, amelyek összeköttetést kínálnak a közeli országokba.
Bár az érintett területeken az internethasználat aránya gyorsan növekszik, a hálózatok gyakran értékelhetetlenül lassúak, ez pedig értelemszerűen a gazdasági fejlődést is hátráltatja. Az Equiano várhatóan az év végén kezdi meg működését, és Togo lesz az első olyan állam, amelyik közvetlenül profitálhat belőle: a Google megbízásából készült felmérés szerint a kábel várhatóan 14 százalékkal csökkenti az ottani előfizetések árát 2025-ig, és ugyanezen a távon közvetve 37 ezer munkahelyet teremt Togóban, 193 millió dollárral növelve az ország GDP-jét.
A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető
Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.
A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal
Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?