Ezzel a tempóval talán az idei év végén lesz csak őrségváltás.

A Windows 10 két évvel ezelőtti megjelenése ellenére mindmáig nem tudta átvenni a hatalmat az asztali környezetbe telepített operációs rendszerek területén. A többség még mindig ragaszkodik a jó öreg Windows 7-hez, igaz, ezek a számok lassan változóban vannak. Utóbbi a mögöttünk álló hónapban néhány ezrelékes csökkenést produkált, a Netmarketshare adatai szerint jelenleg 42,39 százalékos a részesedése.

2018 lesz a váltás éve?

Ezzel párhuzamosan bővült a Windows 10 felhasználói tábora: 1,36 százalékos növekedéssel végre meghaladta a teljes felhasználói tábor egyharmadát (34,29 százalék). Így, nagyjából változatlan teljesítményt feltételezve mindkét platform irányából, az év második felére összejöhet az őrségváltás az élen.

Különösen úgy, hogy a Windows 8.x operációs rendszerek részesedése is csökkent pár ezrelékkel, így most már csupán a teljes felhasználói tábor 6,43 százalékát teszi ki ez az OS. Eközben a Windows XP részaránya is esett: alig van már 4 százalék felett az 1,13 százalékos csökkenést követően. További részletek a Windows piaci részarányáról itt.

Érdekes módon a Macek esetében nem olyan konzisztens a kép, mint a redmondi platformoknál. Míg a 10.13-as Mac OS egyértelműen növelte részesedését (1,81 százalékos növekedést követően 4,46 százalékra), és a 10.12-es verzió 8,8 ezrelékes eséssel 2,65 százalékra csökkent, addig a 10.11-es kiadás iránti érdeklődés is nőtt egy hangyányit (0,03 százalékot), amivel 1,47 százalékon stabilizálódott a korosodó szoftver.

Eközben a Linux 1,31 százalékos részarányt tud felmutatni, 1,3 ezrelékes csökkenést követően.

Android-iOS csata

Ezzel párhuzamosan továbbra is töredezett maradt a mobil eszközöket meghajtó operációs rendszerek szegmense. Jól mutatja ezt, hogy a legújabb iOS verzió, a 11.2-es kiadás volt a tavalyi év végén az ötödik legnépszerűbb OS – és ehhez elég volt 6,26 százalékos teljesítményt produkálnia. Az Android 6 és 7 megközelítőleg 21 százalékot hozott össze 2017 legvégére, de a legújabb 8.0-s Android (Oreo) egyelőre említést sem érdemel ezen a téren. Így már nem meglepő, hogy a mobilok alig harmadán fut csak a friss Android.

Ehhez képest január végére jelentős változás történt az almás platform háza táján. Ekkora a 11.2-es iOS 10,43 százalékos piaci részesedést ért el, miközben az iOS 11.1 aránya 1,8 százalékra süllyedt. Az Android 8 részaránya ugyanakkor sok változást nem mutatott, továbbra is csupán 0,71 százalékot mondhat magának a mobileszközök operációs rendszereinek területén.

És ha egyben nézzük a piacot?

A Statcounter adatai szerint is a Windows 7 vezet, még az összesített piacon is. Eszerint a számítási módszer szerint 18,95 százalékos a részesedése (2,7 ezrelékes csökkenés után), melyet a Windows 10 15,33 százaléka követ (6,4 ezrelékes növekedést követően). A harmadik helyen az Android 7 áll, 12,14 százalékos részaránnyal (7,9 ezrelékes növekedést követően). Az iOS 11.2 10,43 százalékos eredménye pedig kicsit megelőzi a már leszállóágba került (2,7 ezrelékes bukót produkáló) Android 6.0-t.

Összességében viszont már az Android vezet. Alig ugyan, de már meghaladta a 40 százalékot a részesedése, miközben a Windows 36,56 százalékot tudhat magáénak. Harmadik helyen az iOS található: az almás operációs rendszer 100 eszközből majdnem 13-on fut. További részletek erre.

Konzumer tech

Afrikában és a Közel-Keleten kapcsolt le online bűnözőket az Interpol

A több hónapon át tartó egyedülálló akciósorozat végül többek között több mint 200 gyanúsított letartóztatását és 53 online bűncselekmények végrehajtására használt szerver lefoglalását eredményezte.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.