Hivatalosan ma adták át az Ericsson legújabb magyarországi bázisát, ahová az erdeti tervek szerint a teljes hazai csapat költözött volna. Éry Gábor, a magyar leányvállalat elnök-vezérigazgatója azonban elmondta, hogy a tervtől a megvalósulásig eltelt négy év alatt több száz fővel bővült a vállalat, így az infoparki bázisra a mai kétezer fős állományból csak 1700-an költöztek, közülük 1400 munkája közvetlenül a kutatás-fejlesztéshez kapcsolódik.
Egyelőre a népligeti irodára is szükség lesz
A helyhiány miatt a globális szolgáltatóközpont egyelőre marad az eddigi népligeti székházban, de már dolgoznak a bővítésen. A 24 ezer négyzetméteres épületet a Wing Zrt. építette fel (az ingatlanfejlesztő cég építi a Magyar Telekom új székházát is), a fejlesztővel az Ericsson hétéves bérleti szerződést kötött. Az 50 méter magas, hatemeletes épület teljes beruházási költsége 56 millió euró volt.
Az 5G-korszak jelentőségéről beszélt Börje Ekholm, a svéd anyavállalat elnök-vezérigazgatója, aki elmondta: a technológia több fontos elemének a fejlesztését bízták a magyar mérnökökre. Magyar szakemberek munkája egyebek mellett a cég valós idejű elemzőalkalmazása, az Ericsson Expert Analytics, amelynek további fejlesztése létszámbővítést is igényel, emiatt a következő hónapokban több mint 50 analitikai mérnök felvételét tervezik. (Mint korábban megírtuk, az algoritmust egy itteni doktorandusz fejlesztette ki.) Az elnök-vezérigazgató ezzel kapcsolatban elmondta, hogy az Ericsson újkori magyarországi történetében – ami már 28 évet jelent – 500 szabadalom született magyar mérnökök fejlesztéséből.

Átadók egymás között: balról jobbra Niclas Trouvé, Svédország budapesti nagykövete, Orbán Viktor miniszterelnök, Börje Ekholm, az Ericsson Group elnök-vezérigazgatója, Noah Steinberg, a WING Zrt. elnök-vezérigazgatója és Éry Gábor, az Ericsson Magyarország vezérigazgatója
Az új központ ad otthont az Ericsson innovációs központjának, a 2015. óta működő Ericsson Garázsnak. A technológiai inkubátor laboratóriumban szolgáltatók, vállalatok, fejlesztők, egyetemek és végfelhasználók dolgozhatnak együtt az iparág fontos innovációs témáin, például 5G-s, cloud computing, virtualizációs, IoT és analitikai megoldásokon.
Analitikai mérnökök kerestetnek
Az eseményen szándéknyilatkozatot is aláírt az Ericsson a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel (BME), amely egyetemi szintre emeli a felsőoktatási intézménnyel több mint 20 éve létező kari szintű oktatási és kutatási együttműködését. A hazai leányvállalat a BME mellett az ELTE informatikai karával is kapcsolatban áll, a cég számára ezek az együttműködések olyan meghatározó technológiai területeken folynak, mint a valós idejű big data elemzés, a felhő infrastruktúra vagy a következő generációs internetprotokoll.
Az egyetemi kapcsolatok az új épület helyszínének a megválasztásában is szerepet játszottak, az Infoparkban ugyanis az Ericsson szempontjából fontos budapesti felsőoktatási intézmények pár perc séta távolságba helyezkednek el. Az Ericsson számít arra, hogy az egyetemek munkaerő-utánpótlást is biztosítanak számára.
Költségcsökkenésből finanszírozott modernizáció
A cloud-native alkalmazások megkövetelik az adatközpontok modernizációját, amihez a SUSE többek között a virtualizációs költségek csökkentésével szabadítana fel jelentős forrásokat.
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?