Egy hálózati eszközöket és távoli kapcsolattartást biztosító megoldásokat gyártó világcégnek biztosan könnyen megy a dolgozók átállítása otthoni munkára, ugye? Nos, még nekik sem egyszerű az ilyesmi.

A héten rendezték meg a Cisco Live konferenciasorozat ázsiai "fordulóját", amely természetesen virtuális eseménnyé változott a körülmények alakulása miatt. A rendezvényen többek között arról is mesélt a vállalat egyik alelnöke, hogy milyen nehézségekkel járt a több mint 100 ezer munkavállaló egységes átállítása otthoni munkára a koronavírus miatt szükségessé vált biztonsági intézkedések következtében.

Fokozódó nyomás

Bailey Szeto beszámolója szerint az első periódusban különösebb gond nélkül meg tudták oldani az átállást, mivel az év legeljén még csak néhány ország, illetve kisebb térség volt érintett. Márciusban viszont egyre több és több helyen vezettek be korlátozásokat, míg végül a cég március 16-ával kötelező otthoni munkavégzésre rendelte minden dolgozóját.

Mivel a Cisco esetében ez nagyjából 140 ezer ember érint világszerte, ez még úgy is embert próbáló feladat volt az informatikus csapatnak, hogy a vállalatnál sem a home office, sem az ehhez szükséges technológia nem hatott az újdonság erejével. A stabil, biztonságos távoli kommunikációt hirtelen egyszerre kellett biztosítani a közel száz országban, mintegy 185 ezer különböző számítógépet és mobil eszközt használó kollégáknál.

Ilyen mértékű ugrásra természetesen nem volt felkészülve a vállalat, és a szükséges eszközök, erőforrások biztosítására valóságos "hajtóvadászat" indult házon belül. Az alelnök szerint a cég minden csapata azon dolgozott, hogy minél több bevethető számítási-, tárolási- és hálozati kapacitást találjon fel környezetében. 

Takarékos trükkök

Mivel egy technológiai vállalat esetében is kulcsfontosságú kérdés lehet az érzékeny információk utaztatása a világban, így hamar kiderült, hogy a legszűkösebb keresztmetszetet a biztonságos internetes kapcsolatok biztosítása jelenti. Az elérhető VPN-kapacitást ezért a lehető leggazdaságosabban kellett kiosztani és használni.

A zsonglőrködésbe beletartozott például a régiók közötti váltogatás. Ha mondjuk Indiában leterhelődött a rendszer, akkor a VPN-kérések egy részét átirányították a világ egy éppen nyugodtabb pontjára. Szintén csökkentette a terhelést az az intézkedés, miszerint a forgalomnak annak jellege alapján adtak, illetve nem adtak VPN-es kapcsolatot. A kritikus kommunikáció így továbbra is biztosított úton haladt, míg a kevésbé szenzitív információk a publikus internetes csatornán közlekedhettek. A Cisco IT csapata ezen felül biztonságosnak minősítette nagy szoftverszolgáltató partnereinek oldalait is, ami szintén csökkentette a VPN-es kapacitás leterheltségét.

Az átállás nehézségei közé tartozott a munkatársak megfelelő információval való ellátása is. Egy ekkora szervezetnél óhatatlanul elindulnak félinformációkra és hallomásra alapuló híresztelések, amelyek nem feltétlenül segítik az üzletmenetet. Ilyen "pletykák" a VPN használatával kapcsolatban is felbukkantak. Erre az IT részleg elkészítette az "igazság egyetlen változataként" emlegetett anyagot, ami egyértelműen és pontosan megmutatja a dolgozóknak, mikor és mit kell tenniük, hogy az otthoni munkájuk gördülékeny, egyben biztonságos legyen.

Másra is figyelnek

A Ciscónál egyébként a járvánnyal nem csak technológiai oldalról igyekeznek megbirkózni. A cég egészségügyi szakértők bevonásával rendszeresen tájékoztatja a kollégákat a koronavírussal kapcsolatos szervezethez köthető, illetve globális fejleményekről. A vezetőség emelett igyekszik fenntartani a normál ügymenetben alkalmazott céges kultúrát. Ide tartozik például a kollégák ösztönzése arra, hogy ne csak munkával kapcsolatban beszélgessenek egymással, hanem nyugodtan csörögjenek rá a másikra "csak úgy". A témába vágó céges blogbejegyzés szerint a karantén idején már tartottak 200 fős Webex Jógát is.

Közösség & HR

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.