Apró, de elég fontos funkció jelenik meg a Google kapcsolódó szolgáltatásaiban.

A Google fájltároló, -szinkronizáló és -szerkesztő szolgáltatása ezentúl lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy az eddigieknél hatékonyabban ellenőrizhessék az általuk kezelt tartalom disztribúcióját. A Drive új funkciójával le lehet tiltani a megosztott fájlok letöltését, másolását és nyomtatását, ami az összes állományra vonatkozik. Vagyis nem csak a Google Docs dokumentumokra, táblázatokra vagy prezentációkra állíthatunk be ilyen tiltást, hanem mondjuk azokra a PDF-ekre is, amelyeket feltöltöttünk a Drive-ra, hogy megosszuk őket a munkatársainkkal vagy ismerőseinkkel.

Az ellen nem véd

A kritikusok megjegyzik, hogy a háromféle korlátozás csak egyszerre állítható be, de nem nehéz belátni, hogy a letöltés engedélyezése vagy korlátozása értelmetlenné tenné, ha a másik két opció ellentétes előjellel működne. Ugyanez az oka annak, hogy mindenhol felhívják rá a kevésbé gyakorlott felhasználók figyelmét: a tiltások csak a Drive rendszerén belül működnek, magukat a fájlokat nem változtatják meg. Ha a fent említett PDF-et mondjuk egy Gmail-es levél csatolmányaként akarjuk elküldeni valakinek, akkor a címzett nyilvánvalóan letöltheti vagy ki is nyomtathatja azt.

A Google bejelentése szerint az új funkció hatékony védelmet nyújthat a felhasználóknak, hogy az érzékeny információk ne szivárogjanak ki, vagy ne osszák meg azokat a kelleténél szélesebb körben. Ezzel együtt a megosztás az továbbra is megosztás marad, azt pedig a Google sem tudja megakadályozni, hogy valaki képernyőképeket készítsen a dokumentumokról vagy kézzel kijegyzetelje azokat. Az esetek többségében viszont elveheti az illetéktelenek kedvét a próbálkozásól, és önmagában is jelzi majd a jóhiszemű felhasználónak, hogy nem örülnénk neki, ha lemásolnák vagy terjesztenék a megosztott anyagot.

Késik, megszoktuk

A tiltásokat értelemszerűen csak a fájlok tulajdonosa állíthatja be, vagyis azokat az anyagokat továbbra sem tudjuk majd letöltés- vagy másolásvédetté tenni, amelyekhez alsóbb szintű jogosultságunk van. A letöltés korlátozása a Google saját ökoszisztémáján belül minden belépési pontra érvényes, tehát Google Drive mellett a Google Docs (Dokumentumok), a Google Sheets (Táblázatok) vagy mondjuk a Google Slides (Diák) esetében is, függetlenül az éppen használt platformtól. Az új funkció a Megosztás (Share) menü Haladó (Advanced) pontjában érhető el, de a magyarországi felhasználói fiókokban szokás szerint némi késéssel jelenik majd meg.

Biztonság

Egy amerikai szövetségi bíró is ráfaragott a mesterséges intelligenciával

Mára szinte megszokottá vált, hogy az ügyvédek itt-ott lebuknak a ChatGPT-vel, de az már az igazságszolgáltatásba vetett bizalmat is rombolja, amikor a bírósági ítéletekben jelennek meg MI-vel generált ostobaságok.
 
A kompromittált rendszerek, a dark weben felbukkanó ügyféladatok vagy a zsarolóvírus-kampányok következményei már a vezérigazgatói és pénzügyi igazgatói irodában csapódnak le – jogi, reputációs és üzleti szinten is. Lehet és kell is védekezni ellene.
Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.