Jó vagy rossz a digitális (táv-, hibrid stb.) oktatás? Javít vagy ront az esélyegyenlőségen? Lehet-e hatékonyan tanítani csoportos videocsetben? Mivel a pandémia miatt össznemzeti tapasztalat lett a távmunka-távoktatás, szinte minden országban zajlik a vita erről, és a nekikészülődő negyedik hullám küszöbén mindenhol igyekeznek megvonni az elmúlt másfél-két év mérlegét. A The Register is vitát indított a témáról. A brit szakemberek Magyarországon is megfontolandó szempontokat vetnek fel.

Egy középiskolai tanár, Rowan Cullen nem finomkodik: a hibrid oktatás szívás, írja vitacikkében. Cullen a járvány alatt gyakornokként dolgozott egy nagy délkelet-angliai középiskolában, ahol kétezer 11 és 18 év közötti diák tanult, akik közül sokan jöttek szegényebb családokból. De hogy mennyire voltak szegények, az épp a lockdown alatt vált nyilvánvalóvá.

Ezt az időszakot a britek sajátos hibrid oktatással vészelték át. Egyrészt voltak, akik részt vettek a személyes oktatásban, voltak, akik online kapcsolódtak be, valamint voltak azok, akik otthoni net híján önállóan elvégzendő feladatcsomagot kaptak tanáraiktól. Ez óriási időpocsékolás volt, írja Cullen. Az online órákat csak a leglelkesebb gyerekek ülték végig, az önálló munkát igénylő feladatokat pedig szinte senki sem adta le. Ez nem a diákok és nem is az iskola hibája, véli a tanár, és nem is csak a technikai korlátokra (pl. nincs otthon net és laptop) vezethető vissza.

A tanár szerint emellett több tényező rontotta a hatékonyságot. Ezzel akkor szembesült a tanári kar, mikor a hátrányos helyzetű diákok egy jelentős részét laptophoz juttatták. Ilyen tényező volt például, ha a diákokat olyan tanár tanította távolról, akit nem ismertek, és ez drámaian csökkentette a motivációt is. Vagy: kiderült, hogy az iskolától megkapott laptopot nincs hova tenni, vagy nem volt megfelelő a netkapcsolat sávszélessége. Mindez leginkább az egyéni nevelési igényű gyereket sújtotta.

És van Cullen szerint még egy fontos kérdés: hogyan birkóznak meg a diákok a visszatéréssel. Szerinte akkor lesz nyilvánvaló a digitális kirekesztettség valódi hatása.

A technológiai igenis segít

Árnyaltabban fogalmaz Andy Phippen, aki digitális jogokat tanít a Bournemouth Egyetemen. Elismerve Cullen felvetésének jogosságát, arra hívja fel a figyelmet, hogy az internetnek nincs sötét vagy világos oldala: az internet csupán egy olyan hálózati és számítógépes infrastruktúra, ami lehetővé teszi a globális kommunikációt. Az esetleges árnyoldalak nem technológia gyökerűek, hanem az interneten tevékenykedők magatartásának eredményei. És ez szerinte igaz az oktatásra is. Nem önmagában az internet tágítja (vagy szűkíti) az oktatásban tapasztalható szakadékot. Phippen az internetre is igaznak véli a neves amerikai kutató, Marcus J. Ranum azon kijelentését, miszerint a szoftverek nem oldják meg a társadalmi problémákat.

Szerinte az oktatásban elképesztően sok lehetőséget nyit a technológia. Például a csetszolgáltatások segítenek a nyelvi korlátok áthidalásában, segíthet megnyilatkozni olyan diákokat, akik egy osztályteremben, mások előtt nem érzik magukat elég magabiztosnak, hogy kifejtsék véleményüket. Vagy például lehet rögzíteni a megbeszéléseket, hogy később újra lejátszva jobban megértsék a diákok az elhangzottakat, vagy a saját tempójukban jegyzeteket készíthessenek belőle.

Ez persze nem segít a társadalmi egyenlőtlenség problémáján. Azon például, hogy vannak családok, ahol többen osztoznak egy számítógépen, vagy hogy nincs elég sávszélesség a valós idejű videokapcsolathoz. Emellett Phippen szerint le kellene számolni azzal a tévképzettel, hogy a digitális bennszülöttek (digitális natívok) megfelelő ismeretekkel rendelkeznek a digitális technológiák használatához. Szerint a politikai döntéshozók nem csak a hozzáférés biztosításával, hanem ezzel sem nagyon foglalkoznak. Azt feltételezik, tévesen, hogy ha az oktatás az internetre költözik, akkor mindenkinek megvan a technológia használatához szükséges tudás. Az, hogy sem a szükséges eszközök, sem a tudás nem általános – még a fiatal tanárok körében sem! –, csak későn ismerték fel.

Az online vagy hibrid oktatás tehát nem technológia, hanem szociálpolitikai kérdés, összegezte véleményét Andy Phippen.