Az egyik amerikai tagállam saját maga is megmérte, hogy mennyire hitelesek a mobilszolgáltatók lefedettségi adatai. A mérések alapján nem kifejezetten azok.

Vermont az USA tizennegyedik tagállama, amely a többiekhez képest nem csak kicsi, de a hozzánk eljutó hírekben is kevesebbet szerepel. Ez alól kivétel az a kísérlet, amelyet egy állami alkalmazott hajtott végre az elmúlt hat hét során: a telekommunikációs infrastruktúrával foglalkozó szakember összesen 6 ezer mérföldet (több mint 9600 kilométert) vezetett a vermonti közutakon, hogy összehasonlítsa a mobilszolgáltatók lefedettségi adatait a valós értékekkel.

A Szövetségi Hírközlési Bizottság (FCC) által közölt, az operátorok adatszolgáltatására épülő statisztika alapján az állam területének 95 százalékán legalább 5 Mbps sebességű mobilnetes csatlakozás érhető el. Ezt a gyakorlati tapasztalatok nem támasztották alá, méghozzá annyira nem, hogy az alig 25 ezer négyzetkilométeres államban mindössze két régióban, összesen 1300 négyzetkilométeresre becsült területen sikerült stabilan ilyen értékeket mérni.

Szerény költségvetés plusz némi kreativitás

Vermontban már 2013-ban lezavartak egy hasonló vizsgálatot, amely azonban csak a lakó- és ipari övezetekre koncentrált, és a hanghívásokra vonatkozott. Most kiderült, hogy az akkori 92 százalékos arány sem teljesen felel meg a valóságnak. A mobilnetről szólva pedig az új mérések arra engednek következtetni, hogy a szolgáltatók nem a valóságnak megfelelő adatokkal etetik az FCC-t, hiszen a hivatalos 5 százalék helyett 72 százalékra teszik a konstans 5 Mbps alatti sebességet.

A hosszú utazás során egyébként hat különböző mobilkészüléket használtak, amelyek mindegyike más-más hálózatra csatlakozott, és a G-NetTrack alkalmazás segítségével összesen közel 190 ezer tesztet végzett a letöltési sebességet illetően. A teszteket igyekeztek az FCC szabályaihoz alkalmazkodva végezni, ami legfeljebb 400 méteres blokkok 75 százalékos feldolgozását követeli meg, persze ez a gyakorlatban nem mindig kivitelezhető az erősen urbanizált vagy hegyes-völgyes vidékeken.

A projektet ennek, illetve a korlátozott erőforrásoknak a figyelembe vételével a főutakra összpontosították, ahol a jármű maximálisan 40 mérföldes (valamivel 60 km/h fölötti) sebességgel haladt, hogy a letöltési sebesség 10 másodperces tesztje, a válaszidő (ping) 5 másodpercig tartó mérése és a mérések közti 5 másodperces szünet során a 400 méretes kereten belül maradjanak. A 75 százalékos lefedés így is csak az esetek kisebb részében jött össze, ám ezzel kapcsolatban a mérések folytatását ígérik, ami nyilván még több idő és a kibővített költségvetés függvénye.

A gyakorlatra kíváncsiak az elmélettel szemben

A január 15-én közzétett jelentésből viszont az is kiderül, hogy az állami közszolgáltatásokért felelős hivatal (PSD) fontosabbnak tartja a valós helyzet felmérését, mint az FCC előírásainak való megfelelést. Utóbbiakról a beszámolók megállapítják, hogy a szövetségi bizottság is tisztában van vele, mennyit érnek az operátorok által közölt adatok, de a mérésekre kidolgozott eljárást sikerült pont olyan hitvány módra kialakítaniuk, mint amilyenek maguk a szolgáltatói információk.

Érdemes persze megjegyezni, hogy a cégeket szándékos hazugsággal vádoló tudósítások is túllőnek a célon, hiszen a szolgáltatók nyilván hülyék lennének nem az optimális körülmények között feltételezhető legjobb értékeket közölni, ráadásul a PSD tesztje sem tekinthető a szakszerűség csúcsának. Ezzel együtt a riportok alatti hozzászólásokból kiderül, hogy a helyiek (és elsősorban a vidékiek) számára nem ismeretlen jelenség, hogy gyenge vagy időnként használhatatlan távközlési szolgáltatásokkal kell boldogulniuk, sőt más államokban élő kommentelők is arra jutnak, hogy feléjük sem ártana elvégezni egy hasonló kísérletet.

Mobilitás

Az egész Zuckerberg-birodalomban felcsavarják az MI-t

A Facebooktól a Ray-Ban Meta napszemüvegekig mindenhol munkába áll a közösségi polip nagy nyelvi modelljének harmadik generációja, amely többek között valós időben, gépelés közben generál képeket.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.