Isaac Asimov nyilatkozta egyszer: csak két emberről ismerné el, hogy intelligensebbek nála. Az egyik a legendás Carl Sagan, a másik a mesterségesintelligencia-kutatások úttörője és veteránja, Marvin Minsky, akit Ray Kurzweil is mentorának tekint.

"Az MI az 1970-es évek óta agyhalott" – jelentette ki 2004-ben az MIT Mesterséges Intelligencia (ma Számítástudomány és Mesterséges Intelligencia) Laboratóriumát 1959-ben egy másik úttörővel, John McCarthy-val) megalapító, 1927-es születésű tudós. A tudományág nagy szerencséjére nem látta mindig ilyen sötéten a helyzetet...

Élénk reakciókat kiváltó, azóta vitatott észrevételét arra alapozta, hogy néhány projekt kivételével a fejlesztők már nem teljesen autonóm, gondolkodó gépek létrehozását tartják elsőrendű céljuknak. Helyette "ostoba kicsi" robotokban, a nagy egész helyett részletekben, általános MI helyett szakterületekben gondolkodnak.

Az életpálya

Minsky különös alakja az MI-történelemnek. Veteránnak számít – ugyanakkor legfontosabb (konkrét) tudományos eredményeit az 1950-s és 1980-as évek között érte el, aztán az 1985-ös The Society of Mind (Az elme társadalma) és a 2006-os folytatás The Emotion Machine (Érzelemgép) kötetekben összegezte gondolatait. Az MI-n kívül a kognitív pszichológia, a robotika, a számítógépes nyelvészet, a matematika és a fénytan fejlődéséhez szintén hozzájárult. Publikációi azonban nemcsak tudományos jellegűek – futurológiai eszmefuttatások vagy sci-fi thriller (a Harry Harrison sci-fi szerzővel közösen írt, 2024-ben játszódó The Turing Option, 1992) szintén olvasható tőle.

Az 1961-es, alapműnek számító Steps Towards Artificial Intelligence-ben (Lépések a mesterséges intelligencia felé) a korábbi kutatásokat foglalta össze, illetve a diszciplína legfőbb problémáiról elmélkedett. Az 1963-as Matter, Mind and Models-ben (Anyag, elme és modellek) az öntudattal rendelkező gépek kérdését vetette fel. A Seymour Paperttel közös Perceptrons (1969) a rétegekbe szervezett neurális hálókat elemezte. (Később azzal vádolták a szerzőpárost, hogy tanulmányuk váltotta ki a perceptronkutatás hetvenes évekbeli hosszú szünetét. Az 1988-as bővített kiadás epilógusában visszautasították a vádat.)

Az 1975-ös A Framework for Representing Knowledge-ben a keretalapú ismeretreprezentációs modellt vázolta fel. Ekkoriban kezdte el Papert-tel kidolgozni a Society of Mind elméletet is. Az 1985-ben publikált könyvet 1996-ban CD-ROM követte.

Találmányok (Muse szintetizátor, mechanikus kezek, robotikai, fénytani eszközök), kitüntetések (ACM Turing díj, MIT Killian díj, Japan díj, Benjamin Franklin Emlékérem stb.) gazdája, több tudományos társaság tagja, az MIT Médialaboratóriumában a számítógép- és a médiatudományok professzora.
 

Minsky az egyik első Minsky Arm-mal a MIT-en 1970-ben (Fotó: Computer History Museum)

Szerteágazó munkásságának kiemelkedő pontjai a korai neurális hálók, a keretek (frames), valamint a Society of Mind.

Neurális hálók

1951-ben, a Princeton Egyetem matematika tanszékének végzős hallgatójaként, Dean Edmondsszal megépítette az SNARC-t (Stohastic Neural-Analog Reinforcement Computer), az első neurális számítógépet. A negyven neuronból álló hálózatot háromezer elektroncső és a B24-es vadászbombázó automata pilótája szimulálta.

A sors fura fintora, hogy pont Edmonds volt az, aki később bebizonyította a neurális hálók kutatásának leállításához vezető tételeket. Pedig Minsky és Papert csak a matematikai szigort hiányolták, viszont az azzal megalapozott hálókban az MI komoly lehetőségeit látták. Ugyanakkor azt is kimutatták, hogy bizonyos problémák elméletileg sem oldhatók meg (a retina működését modellező, minták felismerésére betanítható) egyszerű perceptronnal.

Keretek

Minsky keretelméletének (és az 1976-ban Eugene Charniak által továbbfejlesztett változatnak) a fényében az ismeretábrázolás (vagy tudásábrázolás) tűnt az MI-kutatás kulcskérdésének a hetvenes évek közepén. Az objektumorientált programozás korai változataként is értelmezett módszert vizuális jelenségek megjelenítésére szánta, viszont eleinte főként a jel/nyelvfeldolgozásban alkalmazták.

A keret "egy rekordszerű szerkezet… – definiál Alison Cawsey (Mesterséges intelligencia – Alapismeretek, 2002). – Arra használjuk, hogy egy objektummal vagy osztállyal kapcsolatos egyszerű tényeket rekeszként és rekeszértékekként reprezentáljunk. A következtetések levonására az öröklődést használjuk fel." Hierarchikus felépítésű, az adott fogalomhoz tartozó összes információt tároló miniatűr adatbázis, általános jellegű (globális) és csak részkeretekre jellemző (lokális) tulajdonságokkal (rekeszekkel). A csak lokálisan érvényes tulajdonság értéke alapértelmezett érték, mely felüldefiniálható egy leszármazottban, alosztályban. A tulajdonságok akkor öröklődhetnek, ha egy objektum egy másiknak az alosztálya. A keretek (egymásba ágyazott dobozok) – a főként vizuálisan különböző, az objektumokat és a köztük lévő kapcsolatokat csomópontok hálózataként (gráf formájában) ábrázoló sémával – többszintű szemantikus hálókkal (semantic networks) szintén megjeleníthetők.

Society of Mind

A különös felépítésű, szakmán kívüli szélesebb körökben is (sőt elsősorban ott) népszerű kötet, a The Society of Mind a bírálók szerint nem több mint az MI találkozása az MTV-vel… (A könyv teljes szövege online is elérhető egy kattintásnyira az Aurellem.org-on  – a szerk.)

Minsky az elme működésének leírására tesz kísérletet. Óriási mennyiségű, félig független, tudattalan, bonyolult rendszerbe kapcsolt ágensek gyűjteményeként fogja fel. A központi kérdés: hogyan alakul ki az intelligencia hiányából intelligencia, miként "emergálódik" a tudat? "Minden egyes mentális ágens csak apró, értelmet vagy gondolkodást nem igénylő dolgokra képes – írja. – Viszont, ha bizonyos nagyon speciális módokon közösségekbe, társadalmakba rendezzük őket, a folyamat intelligenciához vezet." A tudatlan mechanizmusok gyűjteményei a legkülönbözőbb jelenségeket eredményezik.

A The Society of Mind címlapja

Valamennyi jelenség fizikai eredetű, a Homo sapiens is (hihetetlenül komplex) gép. Azonban változtatnunk kell gép-képzetünkön, és nem "élettelen, mechanikus módon viselkedő" objektumokat kell értenünk rajtuk, hanem például az emberi agyat.

Az agy-gép párhuzamot következőképpen szemlélteti: képzeljük el, hogy az összes agysejtet ugyanazon feladatok végrehajtására tervezett chipekkel helyettesítjük. A chipek ugyanúgy kapcsolódnak egymáshoz, mint az agysejtjeink. Semmi okunk feltételezni, hogy az eredetitől eltérő módon működnének – vonja le a következtetést Minsky.

A könyv – az elmetársadalom felépítését illusztrálva – számos rövid, egymással szoros és bonyolult kapcsolatrendszerben lévő fejezetből tevődik össze. A szerző nem törekszik cáfolhatatlan kinyilatkoztatásokra: minden fejezetben jelenségeket vázol fel, majd a kiváltó belső mechanizmusokat elemzi – egy MI-kutató szemével.

Az Emotion Machine-ban egyrészt a mesterséges intelligencia jövőjének felvázolására tesz kísérletet, másrészt – leegyszerűsítve – amellett érvel, hogy az emóciók is (az intelligencia növelését célzó) gondolkodásmódok – másként, más problématípusokra keressük velük a választ. Az elme szabályalapú mechanizmusai (szelektorai) e problémák kezelésekor "váltanak át" érzelmekre.

(A cikk az Ágens blogon megjelent Marvin Minsky, a mesterséges intelligencia kutatásának atyja című írás szerkesztett változata, melyet a szerző hozzájárulásával teszünk közzé.)