Az év elején megszűnt a hazai kékszámszolgáltatás, amelynek kivezetéséhez eredetileg a sokasodó fogyasztói panaszok vezettek.

A 40-es számokat javarészt nagy ügyfélkörrel rendelkező cégek – közüzemi szolgáltatók, bankok, gyártóipari vállalkozások – használták ügyfélszolgálati számként, bevezetésükre 1997-ben került sor. A kékszámnak is nevezett, kedvezményesen hívható belföldi telefonszámok lényege az volt, hogy a hívó fél vezetékes telefonról csak a helyi tarifát, ha mobilhálózatból pedig a szolgáltatók által meghatározott kedvezményes díjakat fizették.

A hívásdíjakkal kapcsolatos, sokasodó fogyasztói panaszok nyomán az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2016-ban írta elő a szolgáltatás hazai megszüntetését. A hívó és a hívott előfizető közötti osztott díjas hívás teljes díját ugyanis az operátorok sokszor a hívóra (vagyis saját előfizetőikre) hárították, a velük folytatott egyeztetések pedig eredménytelennek bizonyultak.

Egyébként is okafogyottá vált

A mobiltelefonálás elterjedésével a helyi hívás fogalma amúgy is értelmét vesztette. A szolgáltatói gyakorlat pedig oda vezetett, hogy az elvileg kedvezményes kékszámok hívása gyakran többe került, mint bármely más belföldi hívás – derül ki az NMHH pénteki közleményéből. Mindezzel a szolgáltatás éppen a lényegét vesztette el.

A telefonálási szokások változása mellett a 40-es számok jelentőségének csökkenéséhez hozzájárult az is, hogy ma már az ügyfélszolgálatok elérhetőségét a cégek sok más módon (e-mailben, internetes hívással, közösségi oldalakon keresztül vagy akár chatszolgáltatással) biztosíthatják a hozzájuk fordulók számára, ráadásul teljesen ingyenesen.

A kivezetés két lépcsőben valósult meg. A kékszámok 2016. június 30-ától az előző év végéig zöldszámként továbbra is használhatóak maradtak, az átmeneti időszak után viszont a számokra kiadott engedélyeket a hatóság 2017. december 31-ével végleg visszavonta, így az idén már nem használható a hazai kékszámszolgáltatás.

A korábban 40-es számokat használó cégek az NMHH szerint jellemzően a 80-as zöldszámok vagy vezetékes földrajzi számok mellett döntöttek. A hatóság felhívja a figyelmet, hogy a különböző termékeken vagy tájékoztatókban a fogyasztók még találkoznak 40-es hívószámmal – ilyenkor értelemszerűen a társaságok weboldalán vagy ügyfélszolgálatán érdemes tájékozódni az új elérhetőségről.

Mobilitás

Elon Musk egyelőre kudarcot vallott az OpenAI ostromával

Az üzletember elvesztette az MI-fejlesztő vállalat ellen indított perét, miután az esküdtszék megállapította, hogy túl sokáig várt az OpenAI vezetőit és működését is célzó, sokmilliárd dolláros kereset benyújtásával. Musk ügyvédje szerint azonban messze még a vége, és a fellebbezést követően ők nyerik majd a háborút.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.