A mindig titkolózó vállalat egyik utolsó, még Steve Jobs által bejelentett fejlesztését drónnal kémlelték ki.

Még 2006 áprilisában állt az egykori vállalatalapító és -vezető az Apple Campus 2 terveivel a cupertino-i városi tanács elé. Az eredeti almás központtól körülbelül egy mérföldre felépíteni tervezett épületkomplexumnak eredetileg 2013 és 2015 között kellett volna elkészülnie, ám a csúszások miatt várhatóan csak 2017-ben vehetik teljesen használatba az iPhone-t és Mac-et fejlesztő cég alkalmazottai.

Bedrónozva

A munkálatok mindazonáltal az utóbbi évben folyamatosan haladnak, melyet az érdeklődők néhány lelkes dróntulajdonosnak köszönhetően nyomon követhetnek. Ezúttal Matthew Roberts "repülő kéme" szolgáltatott nagyon részletes, 4K-s felbontású videót arról, milyen készültségű a földönkívüli űrhajóra – vagy fánkra, ha úgy jobban tetszik – hasonlító épületegyüttes.
 

A hozzávetőleg 260 ezer négyzetméteres alapterületű Campus 2 összesen 13 ezer Apple alkalmazott igényeit hivatott kiszolgálni. Többek között helyet kapott benne egy 3 ezer főt kiszolgálni képes kávézó, egy majdnem 10 ezer négyzetméteres edzőterem és egy 28 ezer négyzetméteres kutatólaboratórium is az olyan különleges létesítmények mellett, mint például egy gyümölcsöskert. Az Apple nem sajnálta a pénzt a campusra, így történhetett meg, hogy a fő épület minden ablaka ívelt lehetett, ami nem éppen költségbarát megoldás.

A létesítményre a koronát a napelemekkel befedett, 11 ezer autó befogadására tervezett parkoló teszi fel. A hatalmas méretű energiagyűjtő felületnek és a földgáz felhasználásának köszönhetően egyébként az építmény egy saját, 20 megawattos erőművel is rendelkezik, ami akár több mint 3 ezer háztartás energiaigényét ki tudná szolgálni. A vállalat tervei között szerepel is ennek a lehetőségnek a kiaknázása: a Campus 2 igényeit meghaladó energiatermelés értékesítése ugyanakkor elsősorban nem bevételi, hanem imázs építési célokat szolgálhat.

Van még vele munka

A fenti videón egyébként jól látható az a hatalmas méretű építési törmelék halom is, ami az építkezésből visszamaradt. Az Apple állítása szerint ezzel a látvánnyal nem kell megbarátkoznia az ott dolgozóknak, vagy legalábbis nem ebben a formában - a tereprendezés során el fogják tüntetni.

Noha nagyjából készen van már a komplexum a videó tanúsága szerint, azért még akad vele tennivaló. Mindazonáltal jól kivehetően látszanak az alagutak és az új, ezer fő befogadására képes előadóterem is, amit vélhetően jövőbeli termékbejelentésekre fog majd használni a vállalat.

Piaci hírek

Biztonsági katasztrófával és kamu statisztikával érkezik a Trumpok okostelefonja

A kommentárok szerint a Trump Mobile T1-es okostelefonja már azzal felülmúlta az előzetes várakozásokat, hogy a jelek szerint tényleg létezik, de a szolgáltató tízszer több megrendelésről számolhatott be a valóságos számokhoz képest.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.