Az NMHH kutatása szerint az elmúlt években az idősebb generációk körében jelentősen nőtt az internethasználat.
Hirdetés
 

Ha nem is hozták be korábbi hátrányukat, de jelentősen zárult az olló az internethasználati arányok tekintetében a fiatalabb és az idősebb korosztályok között Magyarországon. Mindez a  Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) frissen közzétett felmérési adataiból derül ki.

A hatóság által évente elkészített nagymintás kutatás szerint 2019-ben a 15 és 45 év közöttiek csaknem 100 százaléka volt internethasználó, 2023-ra azonban már a 46 és 59 év közöttiek is elérték ezt a szintet. Tavaly már a 60 és 65 év közöttiek körében is túllépte a 80 százalékot az internetezők aránya, ami 25 százalékpontos emelkedést jelent a 2019-es adatokhoz képest. Ez az intenzív növekedés egészen a 75 éves korosztályig megfigyelhető, jellemzően csak a legidősebbek nyitottak kevésbé a világháló iránt: a 80 év felettieknek továbbra is alig 10 százaléka internetezett – ugyanúgy, ahogy 4 évvel korábban.
 


Az elemzők azt is megvizsgálták, az életkoron túl milyen további körülmények befolyásolják, hogy a 60 éven felüliek interneteznek-e vagy sem. Kimutatták, hogy lényeges szerepe van a nemnek – a nők átlagosan 5 százalékkal magasabb arányban interneteztek, mint az azonos korú és iskolai végzettségű férfiak. Befolyásoló tényező az iskolázottság – az általános iskolai végzettséget szerzett 70 éveseknek például csak 48 százaléka volt internethasználó, míg az ugyanilyen korú diplomások 65 százaléka internetezett. Meghatározó még a munkavégzés – a nyugdíjkorhatáron túl is dolgozók körében átlagosan mintegy 15 százalékkal gyakoribb volt az internethasználó, mint az ugyanolyan korú inaktívak között. Lényeges az is, él-e a háztartásban más internethasználó – ha igen, úgy sokkal nagyobb az esélye annak, hogy valaki idős korában is elkezd internetezni, mint ha egyedül, mindig kéznél lévő segítség nélkül kellene átesnie az első buktatókon.

Eltérő igények, eltérő csatornák

A használat tényén túl az internetezés módját is vizsgálták az idősebbek körében. Szembeötlő, hogy a 60 éven felüliek inkább leülnek az asztali számítógéphez, ha meg akarnak nézni valamit az interneten, mintsem okostelefont vennének elő. Míg a tizenévesek 87 százaléka internetezett a mobilján, a 65 éves vagy idősebb nemzedék esetében ez az arány csupán 57 százalék. A jelenség valószínűsíthető oka, hogy az idősebbek számára sokszor túl apró a telefon képernyőjén megjelenő szöveg, illetve ők rutintalanabbak az érintőképernyő kezelésében.

Közösség & HR

A magyar fiataloknak bejön a mesterséges intelligencia

Egy tavaly ősszel végzett kutatás eredményei szerint a 13–16 éves fiatalok alapvetően pozitívan állnak hozzá a generatív algoritmusokhoz. A nagy többség nemcsak ismeri, de rendszeresen használja is a technológiát.
 
Hirdetés

Exkluzív szakmai nap a felhők fölött: KYOCERA Roadshow a MOL Toronyban

A jövő irodája már nem a jövő – hanem a jelen. A digitális transzformáció új korszakába lépünk, és ebben a KYOCERA nemcsak követi, hanem formálja is az irányt. Most itt a lehetőség, hogy első kézből ismerje meg a legújabb hardveres és szoftveres fejlesztéseket, amelyekkel a KYOCERA új szintre emeli a dokumentumkezelést és az üzleti hatékonyságot.

A mesterséges intelligencia új korszakába léptünk. A generatív MI nem csupán kísérleti technológia. Sok cég stratégiai eszköznek tekinti, amely segít a versenyképesség megőrzésében, javításában.

a melléklet támogatója a One Solutions

Hirdetés

Digitalizáció a mindennapokban: hogyan lesz a stratégiai célból napi működés?

A digitális transzformáció sok vállalatnál már nem cél, hanem elvárás – mégis gyakran megreked a tervezőasztalon. A vezetői szinten megfogalmazott ambiciózus tervek nehezen fordulnak át napi működéssé, ha hiányzik a technológiai rugalmasság vagy a belső kohézió. A valódi előrelépéshez olyan infrastruktúrára, szolgáltatásokra és partneri támogatásra van szükség, amelyek nemcsak technológiai válaszokat adnak, hanem üzletileg is működőképes megoldásokat kínálnak.

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.