IoT-s fejlesztésekkel bővíti a portfólióját a LogMeIn. A NASDAQ-on jegyzett szoftvercég az utóbbi időben évi 20 százalékkal bővítette a létszámát, amit a következő évekre is tartani akar.

Első ízben nyitotta meg budapesti központját az újságírók előtt a hazai startup világ egyik úttörőjének számító LogMeIn. Az apropót az adta, hogy a társaság magyarországi részlege az elmúlt évek dinamikus bővülésének köszönhetően kinőtte itteni bázisát, és jelentősen bővítette budapesti irodaterületeit. Ezt úgy tervezték meg, mondta Kovács Lívia, a magyarországi LogMeIn ügyvezetője, hogy a következő néhány évre tervezett hasonló ütemű csapatbővítés se okozzon problémát.

A fejlesztés Magyarországon maradt

A társaság mára több mint ezer főt foglalkoztató nemzetközi vállalkozássá nőtt, világszerte 11 irodát tart fenn, egyebek mellett Bostonban, San Franciscóban, Sydneyben és Dublinban. Itthon Budapesten, Szegeden és Debrecenben vannak telephelyei, ahol összesen 370-en dolgoznak, közülük 350-en fejlesztők.

Kovács Lívia ügyvezető, LogMeIn

A fejlesztések meghatározó része a cég globálissá válása után is Magyarországon maradt, a nemzetközi irodák elsősorban az értékesítést segítik. A LogMeIn megoldásai olyan partnereket szolgálnak ki a globális piacon, mint a HP, a Microsoft, a Walmart, a GE vagy a KFC. A NASDAQ-on jegyzett cég éves bevétele tavaly elérte a 271 millió dollárt, erre az évre 320 milliót terveznek. A cég piaci értéke egyébként már közelít az 1,6 milliárd dollárhoz.

Az eddig elsősorban a táveléréssel és az azonosításmenedzsmenttel foglalkozó szoftvercég a jövőben új területek, mindenekelőtt a dolgok internete (IoT) felé is nyit, mondta Láng András alelnök, a fejlesztők vezetője. A LogMeIn a különféle gyártók IoT bevezetéseit megkönnyítő platformot fejleszt. A cég szabványosított, nyílt rendszerekben gondolkodik. Az okos otthonok, irodák stb. központi irányító rendszerével kapcsolatban pedig az olyan hangvezérelt alkalmazásokra építenek, mint a Google Home vagy az Amazon Alexa.

Láng András a cég eddigi piacairól is beszélt. Már készülnek arra, hogy 5-10 éven belül jelentősen átalakul az azonosítás menedzsment piac: előtérbe kerülnek a jelszóhegyeket kiváltó biometrikus azonosítók. A cél az, hogy ezen a területen bekerüljenek a meghatározó identity management szolgáltatók közé.

A fejlesztéshez programozó is kell

Mivel a nemzetközi hálózaton belüli munkamegosztásban a magyarországi iroda feladata a fejlesztés, itthon jellemzően IT-szakembereket keresnek. Kovács Lívia szerint azonban ez komoly kihívás. A LogMeIn is rákényszerült, hogy beszálljon a hazai utánpótlás nevelésbe. Elsőként a Szegedi Tudományegyetemmel állapodott meg, az informatikai szakon ősztől a cég szakértői is oktatnak, és hasonló együttműködésről tárgyalnak az Óbudai Egyetemmel.

A Bitport kérdésére az ügyvezető elmondta, hogy nemcsak frissen végzetteket várnak. Tapasztalt fejlesztőknek is tudnak kínálni versenyképes jövedelmet. Jó motiváló erő lehet például, hogy a cég alkalmazottainak a társaság részvényeiből is juttatnak. A vállalatnál alacsony a fluktuáció – mondta az ügyvezető –, jellemzően nemzetközi lehetőségek vagy saját startup indítása miatt mennek el szakemberek a cégtől.

A létszámbővítésnek az a módja, amit a LogMeIn választott, nem egyedülálló. Az EPAM Systems, amely a budapesti központ mellett ugyancsak a két jelentős vidéki egyetemi városban, Szegeden és Debrecenben létesített telephelyet, szintén a felsőoktatási intézményekkel való szorosabb együttműködéstől reméli, hogy képes lesz a következő két évben több mint 350 fővel növelni a létszámát.

Közösség & HR

TeslaMate-fiókok szivárogtatnak érzékeny információkat a Teslákról

Ez most kivételesen nem amiatt van, mert Elon Muskot nagyon leköti az X felemeléséért és a Mars meghódításáért vívott küzdelme.
 
A világ a "cloud first" stratégiát követi. Nem kérdés, hogy a IT-biztonságnak is azzal kell tartania a tempót, de nem felejtheti, hogy honnan startolt.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Hirdetés

Jön a Clico formabontó cloud meetupja, ahol eloszlatják a viharfelhőket

Merre mennek a bitek a felhőben, ledobja-e szemellenzőjét az IT-biztonságért felelős kolléga, ha felhőt lát, lesz-e két év múlva fejlesztés cloud nélkül? A Clico novemberben fesztelen szakmázásra hívja a szoftverfejlesztőket a müncheni sörkertek vibrálását idéző KEG sörművházba.

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.