A fejlesztők sem hagyhatják figyelmen kívül, hogy felhasználóknak milyen új elvárásaik vannak a beágyazott analitikai eszközökkel és általában az adatokkal való interakcióval kapcsolatban.
Hirdetés
 

A Product-Led Alliances (PLA) platform a kaliforniai ThoughtSpot BI-szállítóval közösen végzett felméréséből kiderül, hogy már nem csak az analitikai eszközök különféle termékekbe való beépítése számít egyre inkább alapvetésnek, de ezen a területen is az elvárt felhasználói élmény elé kell menni, ha a fejlesztők célja az ügyfélelégedettség növelése, a felhasználás ösztönzése és a megtérülés növelése. A fejlesztők ezúttal már több mint fele, 55 százaléka nyilatkozott úgy, hogy kínál valamilyen integrált elemzést a termékeiben, de csak az 55 százalék 57 százaléka, vagyis az összes válaszadó nem egész harmada tapasztalta ennek közvetlen hatását a bevételnövekedésre.

Bár a beágyazott analitika értékét mindenki elismeri, ennek megvalósítása továbbra is költséges és bonyolult dolog. Előbbit a felmérésben résztvevők közel fele, 47 százaléka tartja olyan meghatározó kihívásnak, amelyik megakadályozza a szervezeteket ezeknek a megoldásoknak a kidolgozásában, míg 39 százalékuk a piacosításuk lassúságát tartja problémásnak. Ráadásul azt követően, hogy a termék tényleg megjelent, ugyancsak 39 százalék számol be róla, hogy mennyire strapás dolog fenntartani annak piacképességét a funkciók iránti újabb és újabb igények folyamatos kielégítésével.
 

CIO Podcast #22:
Az ügyfélélmény, és ami mögötte van
MEGHALLGATOM »


Összességében elmondható, hogy a válaszadók több mint fele (53 százaléka) tisztában van vele, mennyire fontos ebben a tekintetben is az UX-dizájn (a felhasználói élmény tervezése), amelynek kapcsán azonban azt is érzik, hogy jelentős változtatásokra van szükség. Ahogy a Venture Beat riportja is kiemeli a tanulmány kapcsán, nem kevesebb mint 80 százalékuk tartja szükségesnek a konkrét üzleti igényekhez való pontosabb igazodást és a magasabb szintű testreszabhatóságot. A megkérdezettek nagyobbik része szerint emellett a felhasználókat is képessé kell tenni rá, hogy intuitív módon találják meg a saját válaszaikat.

Még lényegesebb, hogy az UX fejlesztése egyre kevésbé értelmezhető egy-egy alkalmazáson vagy terméken belül: a szakemberek közel kétharmada hangsúlyozta, hogy az intelligencia zökkenőmentes működéséhez az applikációkból származtatott betekintést be kell csatornázni más munkafolyamatokba is, például a csoportok szegmentálásának más marketinges alkalmazásokba való átvezetésével. Ezt ma még kevesebb mint egyharmaduk valósítja meg a gyakorlatban is, bár 65 százalékuk az analitikát tartja a modern adattárak leginkább kritikus összetevőjének, és még ennél is többen, 73 százalékban terveznek jelentős befektetéseket az ilyen irányú elemzőeszközökbe.

Részletek a ThoughtSpot oldalán »

Cloud & big data

Peking rácsapott Mark Zuckerberg mancsára

A Meta múlt év végén jelentette be, hogy felvásárolja a Manus kínai startupot. Az ígéretes képességű MI-fejlesztő akvizíciójára azonban egy most zárult hatósági vizsgálat miatt nem kerülhet sor.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.