A japán cég a jó számokat leginkább a tavalyi ünnepi szezon rekorderős forgalmának köszönheti. A bejelentést némileg beárnyékolja, hogy múlt hét végén egy napig elérhetetlen volt a Playstation Network.

Ahogy öregszik, úgy produkál egyre erősebb eladásokat a Sony aktuálisan legfrissebb játékgépe, a PlayStation 5. Mindez a japán elektronikai óriás tavalyi utolsó negyedéves jelentéséből [PDF] derült ki. Az ünnepi szezonban 9,5 millió darab konzolt értékesítettek világszerte, ami a vállalat történetének legerősebb periódusa, és 1,3 millióval fejeli meg a 2023-as hajrában elért forgalmat. A lendületes évzárást minden bizonnyal nagyban segítette, hogy a vállalat tavaly ősszel dobta piacra a konzol frissített verzióját, a PlayStation 5 Prót.

Összesítésben így az év végére a PS5 már elérte a 74,9 millió darabos eladási volument, ami nem sokkal (1,5 millióval) marad el az előző generáció, időarányosan produkált eredményétől (a PS4 egyébiránt a termékcsalád történetének második legsikeresebb képviselője).

A konzolok mellett a Sony eredményét a növekvő játékeladások is fűtötték, ami hozzájárult ahhoz, hogy a negyedévet a várakozásoknál több, átszámítva bő 3 milliárd dolláros nyereséggel zárja a Sony.

A jó híreket maximum az tudta egy kicsit beárnyékolni, hogy a cég játékszolgáltatása, a PlayStation Network múlt hét szombaton globálisan leállt és nagyjából egy napig elérhetetlen maradt. A vállalat a probléma okát egyelőre nem részletezte, de már hét elején bejelentették, hogy a kellemetlenség miatt az ügyfeleket 5 ingyen nappal kárpótolják.

Beragadt a rajtnál

A PS5 mostani eredményei még pozitívabb fényben tűnnek fel, ha felidézzük a konzol nem éppen ideális debütálását. Habár a 2020 novemberében piacra dobott modellt komoly érdeklődés övezte, mindezt a japán vállalat nehezen tudta pénzre váltani. A félvezetőpiacon tapasztalható ellátási gondok és a globális logisztikai anomáliák egyaránt hátráltatták. A cég a 2020-as üzleti évében 7,8 millió PS5-t értékesített, míg 2021-ben ez 11,5 millióra nőtt. Utóbbinál a tervekben 14,8 millió szerepelt.

A termékből az első másfél évben valamivel kevesebb mint 20 millió darabot sikerült értékesíteni. Ezt követően azonban folyamatosan javultak az ellátási szintek, aminek köszönhetően a PS5 egyre jobb számokat produkálva 2023 végére már 50 milliónál járt, időarányosan hasonló számot produkálva, mint az eggyel korábbi generáció.
 

 

Konzumer tech

Ahol sosem adódnak váratlan helyzetek, ott egész jól elmuzsikál az MI

Újabb kutatás állapította meg, hogy egyelőre még az élvonalbeli mesterségesintelligencia-modellek is elég messze vannak attól, hogy képesek legyenek elfogadható módon ellátni az összetett munkahelyi feladatokat.
 
Előrelátó tervezés és meghatározott menetrend segíti az incidensek minél gyorsabb elhárítását. Ehhez azonban sok feladatot és felelősséget kell tisztázni – még jóval azelőtt, hogy bekövetkezik a baj.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.