Az elektronikus ügyintézést lehetővé tevő rendszer 2005 tavaszán indult, idén augusztusban pedig megtörtént a 1,5 milliomodik regisztráció.

A Magyarország.hu-n keresztül elérhető kormányzati elektronikus azonosító rendszer 2005 áprilisában indult, majd 2010 márciusában, több hónapos csúszást követően, nem éppen problémamentesen átalakították, hogy a felhasználók könnyebben tudjanak boldogulni az e-közigazgatás kezdetben meglehetősen nehézkesen működő rendszerében. Az Ügyfélkapu 2 beindulásakor körülbelül 900 ezer regisztrált felhasználó azóta folyamatosan növekedve idén augusztus végén lépte át a másfél milliós szintet - közölte ma kiadott sajtóközleményében a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ).

Ügyfélkapun regisztrált felhasználók száma



Adóbevallástól a forgalmiig ■ Az Ügyfélkapu elsődleges funkciója, hogy a felhasználók a személyazonosságuk igazolása mellett biztonságos online kapcsolatba kerüljenek a közigazgatási ügyintézést és szolgáltatásokat nyújtó állami szervekkel. A felhasználók a regisztráció, majd a bejelentkezés után csaknem száz szolgáltatást vehetnek igénybe a Kormányzati Portál internetes felületéről, beleértve az elektronikus adóbevallást és dokumentumfeltöltést, anyakönyvi kivonatokkal, forgalmi engedéllyel és vállalkozói igazolványokkal kapcsolatos ügyintézést; de az Ügyfélkapu biztosítja a felsőoktatásba jelentkezők azonosítását is az elektronikus felvételi eljárásban. Az igybe vehető szolgáltatások köre folyamatosan bővül, legutóbb például az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program keretében jelentettek be egy újabb, egymilliárd forintos fejlesztési projektet.

Az Ügyfélkapu regisztrált felhasználóinak száma az elmúlt nyolc évben folyamatosan emelkedett és most augusztus végére átlépte a 1,5 milliót. A NISZ közlése szerint a rendszer napi átlagban 200 ezer ügyfél-azonosítást végez és továbbít a különböző elektronikus szolgáltatások, mint például a NAV „Elektronikus adóbevallás” vagy az OEP „Betegéletút lekérdezése” szolgáltatás felé.

Akinek még nincs...  Ügyfélkaput bármely természetes személy létrehozhat. A regisztrációhoz személyazonosításra alkalmas hatósági igazolvány (személyazonosító igazolvány, útlevél, 2001. január 1. után kiállított kártya formátumú vezetői engedély) szükséges. A regisztrációt személyesen bármelyik okmányirodában és kormányablakban, vagy az interneten keresztül lehet indítani, a személyes azonosítás miatt a véglegesítéséhez azonban egy alkalommal mindenképpen el kell látogatni valamelyik okmányirodába vagy kormányablakba. A személyes megjelenés nem szükséges, ha valaki a megfelelő biztonsági szintű elektronikus aláírással regisztrál az Ügyfélkapun.

Egymilliárdból korszerűsít a KEKKH
Jövőre több hivatalos ügyet intézhetünk interneten

Átmenetileg visszaállították a régi Ügyfélkaput 

CIO Hungary 2025: aki felkészül, az győz?

Beszámolónk második része a 16. CIO Hungary konferencia első napjáról, benne az elmaradhatatlan biztonsági panellel, amit természetesen már a mesterséges intelligencia is tematizált.
 
Hirdetés

Digitalizáció a mindennapokban: hogyan lesz a stratégiai célból napi működés?

A digitális transzformáció sok vállalatnál már nem cél, hanem elvárás – mégis gyakran megreked a tervezőasztalon. A vezetői szinten megfogalmazott ambiciózus tervek nehezen fordulnak át napi működéssé, ha hiányzik a technológiai rugalmasság vagy a belső kohézió.

Azok a vállalatok, amelyek gyorsabban, intelligensebben és empatikusabban tudnak reagálni ügyfeleik kérdéseire, összességében értékesebb, hosszabb távú kapcsolatokat építhetnek ki.

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.