Hat felnőtt internetezőből ötnek már ott van a zsebében az okostelefon. 3,7 millión pedig már wifi nélkül is böngészik a netet.

Közelít az ötmillióhoz a hazai okostelefon-felhasználók száma, ráadásul ettől nincs olyan sokkal elmaradva a mobilinternetet használók tábora sem - derül ki az eNET és a Magyar Telekom legújabb felméréséből.

Minden második magyarra jut

A Jelentés az internetgazdaságról kutatássorozat legújabb darabja az okostelefonok elterjedtségét, azok használatát vizsgálta. Az eredmények kiértékelése alapján az látszik, hogy nagyjából 4,7 millió honfitársunk használja a legfejlettebb telefontípust. Azaz a felnőtt magyar internetezők 85 százaléka okostelefonozik. Nagyon erősen bővül ezen belül a mobilnetet használók aránya is. A kutatók számításai alapján 3,7 millió polgártársunk akkor sem esik már kétségbe, ha nem jut ingyenes wifihez.

Az eNET egy idén nyári kutatásának adatai szerint a netezők körében mára a mobiltelefon vált az internetezésre legnagyobb arányban használt eszközzé. Bár már a mobilinternet-használók felének az előfizetése 1GB-nál nagyobb havonta felhasználható adatmennyiséget biztosít, sokakkal előfordult már, hogy túllépték a rendelkezésükre álló adatmennyiséget. Az előfizetők kétharmada - főképp nagyobb adatforgalmat igénylő tevékenységek esetén - ha lehetősége van rá, inkább wifit használ.

Mindent elsöpör a közösségi média és a csevegés

A mostani felmérés kitért a legkedveltebb alkalmazások feltérképezésére is. Itt nincs különösebb meglepetés, hiszen a toplistát a közösségi média, a kommunikációs csatornák és a navigáció vezeti. Ezeket rendere 90, 81, valamint 71 százalék használja készülékén a hazai mobilosok között.
 

 

Érdekesebb megnézni viszont a dinamikát, ahogy ezek a témák az elmúlt egy-két évben teret nyertek. A fenti grafikonokon jól kirajzolódik, hogy navigációra gyakorlatilag két éve is ugyanolyan arányban használtuk okostelefonunkat, miközben a közösségi média ugyanezen időszak alatt valósággal letarolta a hazai mobilosokat. Utóbbiak 33 százalékkal növelték használati arányukat, de ettől nem sokkal marad el a kommunikációs alkalmazások terjedési üteme sem (21%).

Nem bírjuk közösségi média nélkül

A közösségimédia-alkalmazások minden tekintetben favoritok: nemcsak a legnagyobb arányban, de a leggyakrabban is használt appok. Az okostelefonosok háromnegyede legalább napi rendszerességgel használja ezeket, ezen belül 8% óránként, 54% naponta többször, 13% pedig naponta egyszer. A közösségi oldalakon a legkedveltebb tevékenységek a hírolvasás (66%), a chatelés (60%), a lájkolás (59%), a képek posztolása (37%) és a kommentek írása (33%).

 



Nincs különösebb meglepetés akkor sem, ha megnézzük, milyen konkrét közösségi alkalmazásokat használnak a magyarok. A Facebook verhetetlen a maga 86 százalékos arányával (ezen belül 71% legalább naponta egyszer), míg a Twitter esetében az oldalt okostelefonról látogatók aránya 22, a LinkedIn esetében pedig 16%. A fotómegosztás tekintetében az Instagram vezet, a használati aránya 34%, a Pinteresté 25%, a Snapchaté 13%.

Az SMS halála

Az online üzenetküldő alkalmazások teljesen háttérbe szorították a hagyományos rövid szöveges üzeneteket: tízből hét chat appokat (is) használó inkább online küld üzenetet SMS helyett. A válaszadók leginkább barátokkal és családtagokkal szoktak csetelni, de 41 százalék kollégákkal is így kommunikál.

Bár a chat nem igényelne nagy adatforgalmat, az ilyen appokat használók persze nem csak szöveget küldenek: 89% fényképeket, 55% matricákat, 46% emotikonokat, 41% cikkeket, 39% pedig videókat (is). A felhasználók közel kétharmada online telefonálásra is szokta ezeket az appokat használni.

Csevegésnél is a Facebook vezet: FB Messengert az okostelefonosok négyötöde használ készülékén (ezen belül közel kétharmad legalább naponta egyszer). Ezt követi a Viber (62%), a Skype (39%) és a WhatsApp (20%).

Nincs hosszabb út navigációs app nélkül

Navigációs alkalmazásokat a válaszadók közel fele legalább hetente szokott használni okostelefonján, jellemzően hosszabb utakhoz. A navigációs alkalmazásokat használók 58 százaléka aktuális forgalmi helyzetet is mutató appokat használ, amiket 92 százalékuk rendkívül hasznosnak tart a dugók elkerülésében. A navigációs alkalmazások közül a Google Maps használata a leginkább jellemző (77%), a Waze használati aránya 36 százalékos.

Konzumer tech

Elon Musk egyelőre kudarcot vallott az OpenAI ostromával

Az üzletember elvesztette az MI-fejlesztő vállalat ellen indított perét, miután az esküdtszék megállapította, hogy túl sokáig várt az OpenAI vezetőit és működését is célzó, sokmilliárd dolláros kereset benyújtásával. Musk ügyvédje szerint azonban messze még a vége, és a fellebbezést követően ők nyerik majd a háborút.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.