Magyar győzelemmel zárult a világ legnagyobb jogi hackathonja, a Global Legal Hackathon döntője New Yorkban. Miután megnyerte a hazai selejtezőt februárban, és a már nemzetközi zsűri előtt zajló második fordulón is túljutott, az egyelőre prototípusig jutott Revealu csapata bejutott a New York-i döntőbe, ahol a világ tizennégy legjobbnak tartott projektje mérkőzött meg egymással.

A Revealu: (balról jobbra) Elődi Márton, Nagy Kristóf, Bihary Gergely, Danóczy Bálint, Bihary Dániel
A februári selejtezőn még világszerte több mint 300 csapat indult el, de az erős – és zömében észak-amerikai csapatokat felvonultató – mezőnyből mindössze két európai projekt jutott az április 21-én rendezett döntőbe. Egy-egy projekt képviselte Ausztráliát, Brazíliát, Kínát, Nigériát és Szingapúrt.
A döntőben két kategóriában két-két győztest hirdettek.
A felejtés joga a GDPR szellemében
A hackathon olyan startupoknak szól, melyek a technológia segítségével probálkoznak innovatív megoldásokkal a jog területén. A tizennégy döntős projekt széles skálán mozgott, de többségükben az volt a közös, hogy a jogszolgáltatáshoz való hozzáférést kívánja egyszerűsíteni. A hongkongi Decoding Law csapat például egy olyan böngészőbővítménnyel jutott a döntőbe, amely a gépi tanulás segítségével teszi laikusok számára is érthetővé a jogi szövegeket.
A magyar csapat olyan fejlesztéssel érkezett, amely rendkívül aktuális. A május 25-ével életbe lépő GDPR egyik előírásához, a felejtés jogának gyakorlásához nyújt egyszerűen használható segítséget. A Bihary Gergely, Bihary Dániel, Danóczy Bálint, Elődi Márton, Lakatos Péter és Nagy Kristóf összeállítású csapat egy olyan mobil appot fejleszt (lásd a Revealu versenyre készített bemutatkozó videóját), amivel bármelyik technológiai szolgáltatónál (Google, Facebook stb.) ellenőrizhetjük, hogy milyen adatokat tárol rólunk, azaz egészen pontos képet kaphatunk digitális lábnyomunkról.
Az alkalmazás egyszerűen értelmezhető formában is képes megjeleníteni az adatokat – ezeket a grafikonokat, kimutatásokat automatikusan létrehozza a lekért adathalmazból. Az alkalmazás arra is ad eszközt, hogy a lekért adatok törlését kezdeményezhessük.
A Revealu a Private Benefit kategóriában nyert. A győzelem jó lehetőség az egyelőre prototípusig jutott startupnak, mivel több jelentős nagyvállalat is támogatta a versenyt annak reményében, hogy felkarolható ötletet talál. Az esemény rangját jól mutatja, hogy a globális médiapartner a Financial Times volt.
Költségcsökkenésből finanszírozott modernizáció
A cloud-native alkalmazások megkövetelik az adatközpontok modernizációját, amihez a SUSE többek között a virtualizációs költségek csökkentésével szabadítana fel jelentős forrásokat.
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?