A projektkontrolling területén jelenthet segítséget a céleszköz, amellyel lecserélhetők az elszórtan tárolt Excel-fájlok.
Hirdetés
 

A hazai sajátosságokra is reflektál egy új projektmenedzsment szoftver, melyhez a módszertani alapot a Nethod Kft. adta, míg a fejlesztési munkát a Kontron Hungary Kft. végezte. A két cég együttműködésében készült EOS Project Controls elsősorban a projektkontrolling területén ígér segítséget a cégeknek.

Habár a projektmenedzserek leginkább a Scope = f(Time × Resources) függvény körül pörögnek, a projektek sikere számos tényezőn múlhat. A rövid határidők és az erőforráshiány mellett sokszor nehezíti és lassítja a haladást, hogy a projekttel kapcsolatos adatokat több helyről kell összevadászni, hogy aztán kiderüljön: egyik forrás információi egészen más képet mutatnak, mint a másiké. Aztán ott vannak a nehézkes projektstátusz-jelentések vagy az információáram megszakadása a projekten belül, és még hosszan lehetne sorolni a projektmenedzserek életét gyakran megkeserítő kihívásokat.

A magyar fejlesztésű szoftver olyan keretrendszert kínál, amely leveszi a manuális adatgyűjtés terhét a projektmenedzserekről, és amely a jellemzően több Excel-fájlban, elszórtan tárolt projektadatokat egy közös adatbázisba gyűjti. A szoftver összekapcsolható a projektek terv- és tényadatait tartalmazó vállalatirányítási rendszerekkel és más alkalmazásokkal. Mivel a projektmenedzser minden terv- és tényadatot egy helyen lát, egyszerűbbé válik az aktuális (baseline) állapot rögzítése és hitelesítése. Az adatokból sablonok segítségével lehet áttekinthető, szabványos formátumú terv-tény jelentéseket és előrejelzéseket készíteni.

Nemzetközi módszertanra épül

Az EOS Project Controls alapja egy bevált nemzetközi projektkontrolling módszertan, amit a fejlesztők a hazai vállalatok igényeihez igazítottak. Az AACE International (Association for the Advancement of Cost Engineering) által kidolgozott teljes költségmenedzsment (total cost management, TCM) módszertant eredetileg a beruházás-intenzív területek – pl. olajipari, vegyipari, energetikai és gyógyszeripari vállalatokra – számára dolgozták ki a 90-es évek elején, ám a magyar szoftverhez úgy adaptálták, hogy IT-rendszerintegrátoroktól pályázatkezelő intézményeken át az egyetemekig szervezetek széles köre tudja használni. (A fejlesztők állítása szerint a szofver minden olyan szervezet igényeit kielégíti, amely komplex projekteken dolgozik, vagy nagy projektportfóliót kezel.)

A EOS Project Controls, amely dobozos termékként (on-premise) és szoftverszolgáltatásként is elérhető, választhatóan magyar és angol nyelvű, de megtanítható más nyelvekre is.

Piaci hírek

A Burger King azt is MI-vel ellenőrizné, hogy mennyire kedves a kiszolgálás

A tengerentúlon még az idén elindul az a pilot program, amelynek során az alkalmazottakat hangvezérelt MI-headsetekkel szerelik fel.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.