A kuponos világcég részvényei egy enyhén negatív eredményeket hozó felmérés hírére is gyors lejtmenetbe váltottak. Mindeközben a cég európai leányvállalata több magyar internetes címet is regisztrált.
Hirdetés
 
Miközben tegnap a New York-i tőzsdén egyértelmű emelkedést produkáltak az informatikai és egyéb innovatív piacokon érdekelt vállalatok papírjai, a Groupon részvényárfolyama meredek, 6,6 százalékos esést mutatott be. A közösségi vásárlást világméretű üzletté építő chicagói cég november 3-ai parkettre lépését követően ez már a második eset volt, hogy a kibocsátás 20 dolláros szintje alá süllyedt az árfolyam.

A Groupon (és a hozzá hasonló kuponos versenytársak) többek között vendéglátó helyekkel, előadókkal, oktatókkal állapodnak meg abban, hogy legalább 50 százalékos kedvezményt biztosítanak a terméküket, szolgáltatásokat a cégen keresztül igénybe vevők számára.

Az eddig agresszív növekedésre épülő üzleti elképzelés fenntarthatóságát sokan megkérdőjelezték, sőt maga az árbevétel elszámolása sem volt teljesen rendben. Ez utóbbi miatt a Groupon kénytelen volt visszamenőleg felezni korábbi bevételi mutatóit. Mindeközben a vállalat folyamatosan termeli a veszteséget, és a menedzsment kulcsfigurái egymásnak adják a kilincset.

A Groupon árfolyamváltozása a bevezetés óta (Forrás: Yahoo Finance)



Hullámvasút Ennek ellenére a tőzsdei bevezetés tulajdonképpen sikeresen lezajlott tavaly november elején. Igaz, már a pluszban záró első nap után is felbukkantak az óvatosságra intő elemzői nyilatkozatok. Az eltelt hetek ez utóbbi megjegyzések igazát támasztják alá: már november közepén 15 dollár alá estek a papírok a tőzsdére lépés első óráiban elért 31 dolláros csúcsról.

Ennek a felét ugyan sikerült visszatornászni, de most elég volt egy aprócska felmérés, ráadásul nem is annyira tragikus adatat közölni ahhoz, hogy a tőzsde aznapi mozgásával teljesen ellentétes kilengést produkáljon a cég részvényeinek az árfolyama.

Ötből csak egy
kereskedő volt negatív véleménnyel a közösségi vásárlós akciót lebonyolító cégről.
A mindössze száz egyesült államokbeli kereskedő bevonásával készült kutatásban olyan cégeket kérdeztek, amelyek már folytattak közösségi vásárlásra épülő kampányt (Grouponnal vagy egy más céggel). Érdekes módon a válaszadók 80 százaléka elégedett volt a közösségi vásárlást bonyolító céggel, ám körülbelül a megkérdezettek fele ennek ellenére nem tervezi, hogy újra belevágna egy ilyen akcióra az elkövetkező fél évben.

A legfőbb problémát az jelentette a közösségi vásárlós kalandba bocsátkozó vállalkozásoknak, hogy többségében nem látták megtérülni az akciót, mert az így szerzett "pluszközönség" nem nagyon akar újra ellátogatni hozzájuk, hogy kétszer-háromszor többért újra igénybe vegye a szolgáltatást.

Az is tény viszont, hogy sok esetben maguk a partnerek sincsenek tisztában azzal, hogy milyen területeken érdemes egyáltalán belevágni a közösségi vásárlásba. Akit a téma közvetlenül is érinthet, az az erről szóló egyik korábbi írásunkban sok hasznos információt találhat.

Lottószelvénynek tekinthető a Groupon-részvény
Egyre zűrösebb helyzetben a közösségi vásárlás élharcosa

Trump szerint a techvállalatok kénytelenek lesznek magukat kiszolgálni energiával

Az amerikai elnök keddi beszédében saját erőművek építésére szólította fel a vezető technológiai cégeket, amelyeknek többet kellene fizetniük az adatközpontok közelében működő hálózatok használatáért is.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.