A Linux kernel fejlesztésének irányítója szerint manapság luxus, hogy a fejlesztők hardverkövületekre fordítsák az energiájukat.
Hirdetés
 

Mind a mai napig vannak olyan elemei a Linux kernelnek, melyeket az elavult, őskövület hardverarchitektúrák támogatása miatt kell folyamatosan fejleszteni. Most a téma ismét előkerült, mégpedig a legmagasabb szinten: a kernel fejlesztését továbbra is felügyelő Linus Torvalds vetette fel egy olyan fórumszálon, ahol a fejlesztők a többgenerációs LRU (least-recently-used) memóriakezelés problémáit beszélték meg.

A processzornak persze van egy érdekessége, írja a fórumtémára felfigyelő The Register: fejlesztését Pat Gelsinger, az Intel jelenlegi vezérigazgatója vezette, és állítólag azt a feladatot kapta annak idején, hogy olyan processzort fejlesszen a csapata, amely alkalmas mesterséges intelligenciához kötődő munkaterhelések futtatására. Ebből lett a 32 bites, egyetlen 100 MHz-es magot és 16 kilobájtnyi belső gyorsítótárat tartalmazó 486.

Járulékos problémákat is okoz

Torvalds szerint az olyan problémákat, amiket az elavult, kevesek által használt architektúrák támogatása okoz, talán egyszerűbb lenne úgy megoldani, hogy megszüntetik a támogatását. Ilyen ügy lenne a régebbi processzorok LRU memóriakezelése is. A Linux kitalálója arra hívta fel a figyelmet, hogy ez nem lenne különleges lépés az operációs rendszer történetében, hiszen már tíz éve, 2012-ben kivezették az i386-os processzorok támogatását. 2022-ben talán ideje megszabadulni végre az i486-os CPU-któl is, írta Torvalds.

Szerinte erősen kétséges, hogy az i486-os hardverek már akármennyire is relevánsak lennének. Kétségtelen, hogy még vannak a világban olyan elszánt emberek (pl. Torvalds egyik vitapartnere, az Egyesült Királyságban dolgozó lengyel fejlesztő, Maciej W. Rozycki), aki szerint az ebből adódó problémák egyszerűen áthidalhatóak, de a kernelfejlesztés szempontjából ez az álláspont nem igazán releváns. Ha valaki múzeumi hardvert akar használni bármilyen célra, akkor futtasson rajta múzeumi kernelt, érvelt Torvlads.

Ez a munka csupán fölösleges tehertétel (bár Rozycki felajánlotta, hogy ő vállalja azokat a külön munkákat, melyek a 486-os CPU-k támogatásához szükséges). A támogatás fenntartása olyan plusz maintenance-feladatokkal jár, amik ma már egyetlen fejlesztőt sem érdekelnek, ezeket a kódrészeket senki sem teszteli elég alaposan, azaz igazából csak véletlenszerű, hogy az ilyen kódok helyesen működnek-e.

A The Register megjegyzi: lehet, hogy Torvaldsnak igaza van. Egy olyan CPU-családról van szó ugyanis, amit az Intel 1989-ben mutatott be, és már 1993-ban lecserélte a Pentiumra, 2007-ben, azaz már tizenöt éve pedig teljesen kiradírozta a termékpalettájáról. Még a gyártó termékadatbázisában sem találni nyomát.

Aki még mindig használt 486-os gépet, már megtanult együttélni azzal, hogy nem kap hozzá támogatást, ahogy azt is, hogy a szoftverfejlesztők rég elfelejtették a platformot.

Piaci hírek

Az MI-adatközpontok építői is az indiánok földjére pályáznak

A mesterséges intelligenciát fűtő infrastruktúra erőltetett ütemű kiépítése újabb fejezetet nyitott az őslakos közösségek kizsákmányolásának történetében, de a hírek szerint itt-ott már az ellenállás is éledezik.
 
Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.