A fejlesztői szerint ígéretes a rendszer, amit a következő lépésben improvizálni is megtanítanának, de az első videók alapján az emberi dobosoknak még nem kell pályamódosításon gondolkodniuk.
Hirdetés
 

Az emberszerű robotokat elsősorban olyan manuális feladatokon tesztelik, mint amilyen a tárgyak hordozása, a veszélyes környezetben való mintavételezés vagy az idősek támogatása. A kreatív fizikai tevékenység, mint amilyen mondjuk a hangszerek megszólaltatása, azonban még jórészt feltáratlan: ezért voltak érdekesek a Malmöi szimfonikus zenekarával csellózó vagy egy kínai fesztiválon billentyűző robotok, vagy legújabban a Robot Drummer néven bemutatott humanoid, ami egy megerősítéses tanulási algoritmus támogatásával sajátította el fokozatosan az emberszerű viselkedést, beleértve a dobosok által gyakran végzett mozdulatokat is.

A Tech Xplore riportja szerint a Robot Drummer ötletét is az a felvetés adta, hogy a humanoid robotok egyre jobban teljesítenek a hétköznapinak mondott feladatok széles skáláján, miközben ritkán vesznek részt kreatív és expresszív dolgokban. A tudósok ebben a tekintetben tökéletes terepnek tartották a dobolást, mivel ritmikus, fizikai tevékenységről van szó, ami gyors koordinációt igényel a végtagok között. A cél egy olyan robot kifejlesztése volt, ami az embereket megközelítő képességekkel dobol végig teljes zeneszámokat, pontosan játszva a valódi dalokat egy valódi dobfelszerelésen, időzített események láncolataként ábrázolva a zenét.

Műszakilag már ígéretesnek látják

A gép az általuk "ritmikus érintkezési láncnak" nevezett folyamat során, egy szimulált környezetben gyakorol és fejlődik, amelyben képes megtanulni a dinamikus váltásokat, a karok keresztezését és a dobfelszerelés optimális használat a ritmushoz alkalmazkodó mozgással. A rendszer kiértékelését a kutatók egy szimulált G1 Unitree roboton végezték különböző műfajokban a jazztől a rockon át a metálig, és állítólag úgy találták, hogy az hatékonyan sajátított el összetett ritmikákat, több mint 90 százalékos pontossággal játszva az egyes számokat. Ez a közzétett felvételek alapján azonban nem feltétlenül jelent értékelhető előadói teljesítményt:

 

 

Bár a külső hallgatóságot a Robot Drummernek egyelőre nem sikerült lenyűgöznie, a tudósok a gép annyira ígéretes, hogy hosszú távon utat nyithat a robot előadók színpadi alkalmazásának is. Ugyan a kommentelők felhívják rá a figyelmet, hogy ebben az esetben még a 100 százalékos pontosságnak sem lenne sok köze a kreativitáshoz, a kutatók a következő lépésben már "valódi hardverbe" helyeznék a rendszerüket, és megtanítanák improvizálni is. Ez az egyik hozzászóló szerint olyan vállalkozás, mintha egy robot szakácsot arra is meg akarnának tanítani, hogy megállapítsa, finom-e az étel – vagyis automatizálni próbálnák az emberi tényezőt.

Természetesen ha ez mégis sikerül, akkor a Robot Drummer és a hasonló rendszerek értékesek lehetnek a szórakoztatóiparnak, sőt általában alkalmasak lennének a valós környezetben is bevethetők robotika fejlesztések bemutatására. Ezt tenné lehetővé az "adaptív játékstílus" megvalósítása, amikor a robot már nem valamilyen fix kottát követ, hanem menet közben állítja az időzítését, úgy reagálva a zenére, mint egy emberi dobos. Arról azonban megoszlanak a vélemények, hogy az ilyesmi egyáltalán lehetséges-e, mivel a sikert nem benchmarkokkal, hanem az emberi hallgatósággal mérik majd – hacsak ki nem fejlesztik addigra a robot közönséget is.

Konzumer tech

Hasznos trükköt tanult a Gemini

A Google generatív MI-asszisztense mostantól a felhasználói kívánalmak alapján egy sor népszerű fájlformátumban is képes prezentálni válaszát már magában a beszélgetési ablakban.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.