A laptopjain előre telepített, nem kívánt alkalmazás miatt koppintottak a cég körmére.

Kedden állapodott meg az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (Federal Trade Commission, FTC) és a Lenovo, egy több mint két éves vita lezárásaként. Utóbbi elfogadta, hogy 3,5 millió dolláros kártérítést fizet azért, mert több százezer laptopja előre telepítetten adware-rel került a boltokba.

Mennyi gondot okozhat a Szuperhal

Az FTC 2015-ben vádolta meg a Lenovo-t, mert a gyártó olyan előre telepített programmal szállította a gépeit, amely kényszerű reklámnézésre késztette azok későbbi tulajdonosait. A Superfish fejlesztette VisualDiscovery nevű adware a 2014 vége és 2015 eleje között forgalomba hozott noteszgépek egy részét érintette.

Avatatlan szem egy darabig észre sem vette az adware jelenlétét. A VisualDiscovery lekövette a felhasználók által meglátogatott website-okat és webes kereséseket, majd ezen információk ismeretében további reklámokat jelenített meg a megnyitott weboldalakon. Az FTC vádja szerint a felhasználó böngészőkének website-okkal való kapcsolódására is hatással volt a program. Ennek következtében súlyos sebezhetőségeket nyitott az adware-rel fertőzött rendszeren. Ennek létét nem is tagadta a Lenovo, de azt hangsúlyozta, hogy nem jutott tudomására olyan eset, melynek során ezt a lehetőséget rosszindulatú támadók kihasználták volna.

A VisualDiscovery nem csupán hozzáfért a felhasználó személyes dolgaihoz – beleértve a bejelentkezési információkat, TAJ-számokat, egészségügyi adatokat, pénzügyi és banki információkat –, de azokat online el is tudta küldeni. Ezzel a lehetőséggel nem élt az alkalmazás; amit az FTC is elismert. A program "csak" a felhasználó böngészési előzményeit és az IP-címét gyűjtögette, hogy megfelelően kiszolgálhassa hirdetőit.

Meghajoltak a felsőbb akarat előtt

A Lenovo valószínűleg elég hamar rájött, hogy bajba kerülhet az adware miatt. 2015 elején ugyanis felhagyott a VisualDiscovery előre telepítésének gyakorlatával. Sőt antivírus szoftverek fejlesztőivel együttműködve elérte, hogy a már leszállított laptopokról is eltűnhessen a nem kívánt reklámozó szoftver.

Ennek ellenére nem kerülhette el az FTC kíváncsiskodását. Végül azt is elfogadta, hogy kártérítést fizessen. Emellett számos korlátozásba is belement, illetve a vállalat kötelezte magát, hogy magáévá tesz az adware-ekkel kapcsolatos útmutatásokat is, elkerülendő a jövőben a hasonló helyzetek kialakulását. Ez nem jelenti, hogy ne futhatnának reklámokkal kapcsolatos alkalmazások a kínaiak által gyártott laptopokon, de azok telepítését a jövőben mindig felhasználói jóváhagyásnak kell megelőznie.

Emellett abba is beleegyezett a Lenovo, hogy a következő húsz évben egy szoftverbiztonsági program keretei között kerülnek a notebookjaira előre telepített formában az alkalmazások. Ezt egyébként az incidens kipattanása után nem sokkal önkéntesen kezdte el a vállalat. Belső szabályzatot hozott létre, mellyel korlátozza az előre telepített szoftverek mennyiségét és biztonsági illetve magánszféra-védelmi szempontokból átvizsgálja azokat.

Biztonság

Megkésett születésnap: 10 (11) éves lett a ProSuli

A 2015-ben indított program mindig a közoktatás digitalizációja előtt járt egy lépéssel.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.