Az új és az eddigieknél sokkal pontosabb gyalogos navigáció hang alapú tájékoztatással vezet végig a kiválasztott útvonalakon, egyelőre csak Japánban és az Egyesült Államokban.
Hirdetés
 

A Google térképszolgáltatásához kiadott egyik új frissítés a korábbinál részletesebb utasításokkal látja el a gyalogosan közlekedőket, legelsősorban azzal a céllal, hogy megkönnyítse a vak és látássérült emberek navigációját. Ez alatt az olyan hang alapú tájékoztatást kell érteni, ami nem csak irányba állít, de pontosan jelez, ha be kell fordulni valamilyen irányba, vagy figyelmeztet, ha a felhasználó egy nagyobb és forgalmasabb kereszteződéshez érkezik, hogy ott a megfelelő óvatossággal kelhessen át. Amennyiben a gyalogosok mégis rossz irányba tévednek, az alkalmazás azonnal tájékoztatja őket arról is, hogy újratervezi az útvonalukat.

Nem csak a vakoknak lehet hasznos

A társaság hivatalos blogján a Google egyik alkalmazottja, a cégnél üzleti elemzőként dolgozó Szugijama Vakana számol be az új funkciókról. A Tokióban élő nő maga is a látássérültség "jogi vakságnak" nevezett kategóriájába esik, vagyis pontosan tisztában van vele, hogy az ismeretlen vagy meg nem szokott környezet milyen kihívások elé állítja a gyengénlátókat. Az ő leírása alapján a Google hang alapú navigációja nem csak abban segít, hogy valaki eljusson A-ból B-be, hanem a gyakran közölt friss információ önbizalmat is ad az arra rászoruló és aktuálisan egyedül utazó felhasználóknak, akiknek így nem köti le minden energiáját maga a közlekedés.
 


A Google nem véletlenül éppen tegnapelőtt, október 10-én jött ki a frissítéssel, mivel ebben az évben ide esett a Látás Világnapja. A bejelentésből persze az is kiderül, hogy a vállalat nem kizárólag a vak és gyengénlátó felhasználókat célozza az új funkciókkal, mivel ezek hasznosak lehetnek minden olyan esetben, amikor valaki nem akar a telefon képernyőjáre tapadva sétálgatni. A speciális navigáció csütörtők óta angol és japán nyelven érhető el az Egyesült államokban és Japánban, az Android és iOS platformok alatt. A Google a későbbiekben természetesen további nyelvek és országok hozzáadását is tervezi, a szolgáltatás aktiválására szolgáló opció a Térkép alkalmazás gyalogos útvonaltervező pontja alatt lesz majd elérhető.

Közösség & HR

A robotok újabb bűnözési hullámot indíthatnak az Europol szerint

A robotok, a drónok és a mesterséges intelligencia fejlődésével a fizikai világban is megjelenik minden, ami eddig a digitális világra volt jellemző, nem beszélve arról, ha az automatizálás miatt tényleg tömegek veszítik majd el a megélhetésüket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – a gépi tanulási pipeline szerepe az adattudományi működésben

A jó adatok önmagukban még nem elegendők: a modellek csak akkor működnek megbízhatóan, ha egy átlátható, automatizált és reprodukálható környezetben futnak. A gépi tanulási pipeline-ok éppen ezt a technológiai hátteret teremtik meg.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.