A tavalyi 4 százalékos éves növekedést idén nem sikerül majd megismételni Kelet-Közép-Európában, de azért így is marad a lendületből.
Hirdetés
 

Idénre nem kiugró, de egészséges növekedési potenciált lát régiónkban az informatikai és telekommunikációs költések terén az IDC. Az amerikai piackutató cég legfrissebb jelentéséből az is kiderül, hogy a nagyjából hasonló népességgel rendelkező Csehországban lényegesen többet fordítanak ilyen célra, mint hazánkban.

Fontolva haladnak

Becslések szerint 3,1 százalékos éves növekedésnek néznek elébe az IKT piacon érdekelt szállítók a kelet-közép-európai országokban. A teljes bevételüket valamivel több mint 136 milliárd dollárra teszik az IDC szakértői, amiből a legtöbb telekommunikációra és hardverekre megy el.

A régió növekedése ezzel némileg lassul, mivel 2019-ben még 4 százalékos volt a forgalom növekedése. Ennek ellenére nagyon nagy panaszuk nem lehet a szállítóknak, mivel a középtávú előrejelzés szerint az éves átlagos növekedés 2,9 százalékos lesz a térségben 2023-ig bezárólag.

 

Infokommunikációs költések Kelet-Közép-Európában (2020) - IDC
Infogram

A pici lassulást leginkább a gazdaságban tapasztalható lassulás és bizonytalanság magyarázza. Ezek a tényezők mind a végfelhasználókat, mind a cégeket megfontoltabb költekezésre sarkallja. Ráadásul egy olyan régióról beszélünk, ahol hagyományosan nagy hagyománya van a költéségek szoros gyeplőn tartásának.

A vevői oldalt vizsgálva a legnagyobb költőnek továbbra is a gyártóipar, a pénzügyi szektor és a telekommunikációs vállalatok számítanak. Ezek a szektorok a vállalati költések mintegy felét adják. A nagy hármas közül leginkább a telkók kecsegtetik a legnagyobb potenciállal a szállítókat, mivel ezek a szolgáltatók agresszíven keresik a lehetséges bevételi alternatívákat, amelyekkel a hagyományos hangalapú szolgáltatásaik csökkenését tudják kompenzálni.

Nagy Oroszország

Országonkénti bontásban egyértelműen az orosz piac számít a legnagyobbnak. Az itt várt 47 milliárd dolláros forgalmat még a második helyen lévő Lengyelország sem tudja megközelíteni a maga szűk 20,5 milliárdos szeletével. A harmadik helyen lévő Csehországban viszont lakosságarányosan nagyon sokat költhetnek idén. A csehek szűk 10,9 milliárdnyi forgalmához viszonyítva a 6,7 milliárdos magyar adat meglehetősen szerénynek tűnik.

Vállalatméretet nézve az infokommunikációs termékek és szolgáltatások legnagyobb vásárlójának az 500 főnél többet foglalkoztató nagyvállalatok számítanak. Ezek az óriáscégek adják idén a megrendelési állomány felét. A közepes méretű szervezetek 23, a kisvállalatok 17, a mikrocégek és egyéni vállalkozók pedig 10 százalékát adják a teljes összegnek.

Piaci hírek

A Burger King azt is MI-vel ellenőrizné, hogy mennyire kedves a kiszolgálás

A tengerentúlon még az idén elindul az a pilot program, amelynek során az alkalmazottakat hangvezérelt MI-headsetekkel szerelik fel.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.