Múlt vasárnap több millió embernek kellett az internet nyújtotta lehetőségek jó részéről lemondania. A háttérben viszont nem természeti katasztrófa, esetleg technikai hiba, hanem egy "szakmai" döntés állt.
Hirdetés
 

India legnagyobb területű tartományában vasárnap becslések szerint legalább 8 és fél millió ember nem tudta elérni rendesen a világhálót, miután a radzsisztáni kormányzat egy sokak számára fontos vizsga tisztaságát az internet elzárásával vélte legmegfelelőbben biztosítani.

Akasztják a hóhért

A Rajasthan Eligibility Exam for Teachers (REET) egy rendszeresen kiiírt tesztet takar, amelyet idén nagyjából másfél milliói ember próbált meg sikeresen teljesíteni. A vizsga alapján lehet ugyanis megszerezni annak a 40 ezer állami tanítói állásnak az egyikét, amelyeket a vasárnapi megmérettetéssel osztanak szét. Az internet széles területen elrendelt korlátozása pedig azt sejteti, hogy a kormányzati szervek úgy gondolták, a leendő tanárok közül sokan online puskázással próbálhattak volna nem megengedett előnyhöz jutni.

A reggel 6-tól délután 6-ig elrendelt zárlat nem volt teljes körű, de így is elég sok kritikát kapott. A nem megengedett területek között voltak internetes szolgáltatások, üzenetküldő appok és a közösségi média különböző csatornái is, a hangalapú hívások viszont működtek ez idő alatt is. A korlátozások egyáltalán nem érintették a vezetékes internetet, ám ez Indiában nem jelent nagy engedményt, mivel az ország több mint 800 millió szélessávú előfizetéséből mindössze 24 milliót tesznek ki a vezetékes szolgáltatások.

Súlyos hiba, kihasználható lehetőség, esetleg business as usual?

Az intézkedéssel kapcsolatos reakciók meglehetősen széles skálán mozogtak. A többek között az internet szabadságát is propagáló Software Freedom Law Centre indiai szervezete élesen bírálta a rendelkezést, mivel a világháló leállítása amellett, hogy konkrét gazdasági károkat okoz, negatívan érinti az oktatás, az egészségügy és más jóléti rendszerek működését. Mindezt a szervezet szerint csak súlyosbítja a még mindig tartó pandémia, ami miatt az állampolgárok a szokásosnál is erősebben támaszkodnak az internetre, legyen szó információszerzésről, munkáról, avagy tanulásról.

A negatív hangok között gyakran felbukkant az vélemény is, miszerint nevetséges, hogy az állam így próbálja útját állni a csalásoknak, ahelyett hogy maga biztosítaná a tisztességes vizsgaírás körülményeit.

Mások igyekeztek a helyzetben rejlő lehetőségekre rámutatni. Például attól, hogy nem tudjuk elérni a telefonon lévő térképszolgáltatást, még nem feltétlenül tévedünk el, maximum kénytelenek leszünk szóbaelegyedni a helyiekkel útbaigazítást kérvén.

Mindez azonban csak a világ Radzsisztánon kívüli részének tűnhet különlegességnek. Egy helyi hozzászóló ugyanis Twitteren arról számolt be, hogy ez bevett gyakorlat arrafelé állami és nemzeti szintű vizsgáztatások esetén. Ilyenkor az érintettek egy nappal korábban tájékoztatást kapnak az üzemszünetről, amihez az idők során már abszolút hozzászoktak.
 

Közösség & HR

A robotok újabb bűnözési hullámot indíthatnak az Europol szerint

A robotok, a drónok és a mesterséges intelligencia fejlődésével a fizikai világban is megjelenik minden, ami eddig a digitális világra volt jellemző, nem beszélve arról, ha az automatizálás miatt tényleg tömegek veszítik majd el a megélhetésüket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – a gépi tanulási pipeline szerepe az adattudományi működésben

A jó adatok önmagukban még nem elegendők: a modellek csak akkor működnek megbízhatóan, ha egy átlátható, automatizált és reprodukálható környezetben futnak. A gépi tanulási pipeline-ok éppen ezt a technológiai hátteret teremtik meg.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.