A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség szeptembertől bevezeti az uniós támogatások papírmentes, internetes pályáztatását.
A pályázatok lebonyolításának egyszerűsödését és gyorsítását reméli a uniós támogatások elosztását felügyelő Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) a holnaptól érvényes, papírmentes, interneten keresztül történő kommunikációtól.

Nem csenget a postás Szeptembertől megszűnik a postai úton történő levelezés. A pályázattal kapcsolatos döntésekről, értesítésekről emailt kap a pályázó, amit az EMIR pályázói tájékoztató felületen lehet megnézni az egyedi, titkos jelszó segítségével.

Dányi Gábor, az NFÜ innovációs és informatikai elnökhelyettese a témáról szóló közleményben kiemelte, hogy az új rendszert elsőként az Új Széchenyi Terv pályázatainál a döntés-előkészítés eljárásrendi szakaszában vezetik be.

A döntés-előkészítés során az intézményrendszer a levelek és értesítések döntő többségét internetes úton küldi meg. Ez alól csak két tájékoztatás kivétel: a pályázat befogadásáról szóló döntés, amely tartalmazza az EMIR pályázói tájékoztató használatához szükséges jelszót, illetve a pályázat elutasításáról szóló döntés a befogadási kritériumok teljesítésének hiánya miatt - írja közleményében az NFÜ.

Technológiai fejlesztésekre pályázhatnak a vállalatok
Utánaszámol-e az EU, hogy mire ad pénzt?

Öt év alatt háromszorozná félvezetőgyártási kapacitását a Samsung

Ha ez összejön, 2027-re szorosabbá teheti a versenyt a TSMC-vel.
 
A vállalatoknak egy-egy speciális feladatra, új projektre bizonyos esetekben gazdaságosabb és eredményesebb külső erőforrásokat bevonni, mint a főállású munkatársakra bízni a munkát.

a melléklet támogatója a Hays Hungary

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Az EU Tanácsa szerint összeegyeztethető a backdoor és a biztonság. Az ötlet alapjaiban hibás. Pfeiffer Szilárd fejlesztő, IT-biztonsági szakértő írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizenegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2022 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.