Az Állami Autópálya Kezelő a HU-GO rendszert ért túlterheléses támadásokról számolt be, a rendszer délelőtt óta állítólag már zavartalanul üzemel.
Hirdetés
 
Az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) honlapján először egy hajnal 3-ig tartó üzemszünet elrendeléséről tájékoztatott, amelyre a rendszert ért túlterheléses támadások miatt volt szükség. A támadások ügyében a kijelölt és jogosult állami szervek megkezdték a vizsgálatot. A társaság nem sokkal később, 7 óra 30 és 10 óra között újabb üzemszünetet rendelt el, így ebben az időszakban az érintett tehergépjárművek ismét díjmentesen használhatták a teljes díjköteles úthálózatot. A vonatkozó kormányrendelet szerint az útdíjszedő köteles tájékoztatni a fizetésre kötelezetteket, ha a rendszer műszaki hibájára visszavezethető okból legalább két órán keresztül nem képes biztosítani a fedélzeti eszközök használatát, de a leállást részletesen nem indokolta.





Mint korábban beszámoltunk róla, az e-útdíj projekt megvalósulását bevallási közreműködőként GPS adatok szolgáltatásával segítő WebEye Magyarország vasárnap még azt közölte saját oldalán, hogy az ÁAK és a WebEye közötti éles szerverkommunikáció nem indult el, így a rendszer éles működési tesztjének lebonyolítására sem kerülhetett sor. A cég ennek megfelelően arra figyelmeztetett, hogy a hétfői napon a tényleges útdíj-bevallást nem indítja el egységein keresztül.

Az önbevallás így is működik  A leállásokkal kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy üzemszünettel érintett útszakaszok használatáért nem bírságolható, aki az üzemszünet miatt nem tudja teljesíteni útdíjfizetési kötelezettségét. A jogosulatlan úthasználatért augusztus végéig 24 órán belül nem szabható ki újabb bírság, míg szeptember 1-jétől már az első jogosulatlan úthasználatot követő 8 órán túl is újra bírságolhatja a hatóság az üzembentartót.

Egységes és elektronikus iratkezelés a hazai közigazgatásban
A paripa és a fegyver mellé pénz is kell

Aki viszonylati jeggyel akar közlekedni, annak nem kell regisztrálnia magát az útdíjfizetési rendszerben, de az önbevallás során ki kell számítania, hogy hány kilométert akar megtenni a fizetős útvonalakon, és a jegyért is sorba kell állnia.

A szomszéd kertje se zöldebb  Az index.hu hírportál beszámolója szerint nem csak az e-útdíj informatikai rendszerével akadtak problémák: a Magyar Posta szintén ma reggel üzembe állított csomagfelvételi rendszere sem működött, így reggel 8 óta csak papíron lehet csomagokat feladni a postákon, mivel a régi rendszer már, az új még nem működik.

A Burger King azt is MI-vel ellenőrizné, hogy mennyire kedves a kiszolgálás

A tengerentúlon még az idén elindul az a pilot program, amelynek során az alkalmazottakat hangvezérelt MI-headsetekkel szerelik fel.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.