Eláll a 112-es segélyhívó rendszer egyik tenderével kapcsolatban a KDB-nél kezdeményezett eljárásától az Enterprise Group. A magyarázat szerint nem akarják veszélyeztetni a projektet és ezzel az arra szánt uniós támogatást.
Rendhagyó módon elsőként a mai évértékelő sajtótájékoztatón hozta nyilvánosságra az egyik fontos állami tenderrel kapcsolatos döntését az Enterprise Group vezetése.
Orbán Előd, a cég ügyvezető igazgatója, bejelentette, hogy a cég visszalép az 5,2 milliárd összberuházású belügyi tendernek, a
112-es segélyhívó rendszer technológiai magját adó, 800 milliós részprojektje ellen a Közbeszerzési Döntőbizottságnál (KDB) indított jogorvoslati eljárásától.
Buknánk az uniós pénzt ■ A magyar tulajdonú Enterprise Group a pályázaton második lett a projektet elnyerő M&S Kft. mögött. A cég a napokban olyan információkhoz jutott, hogy fellebbezésük nyomán a KDB várhatóan megsemmisíti az egész eljárást, és a feladatra új tendert írhat ki.
„Ilyen feltételek mellett viszont a rendszer biztosan nem valósítható meg határidőre, aminek következtében Magyarország nem hívhatja le az erre szánt uniós támogatást. Ezért inkább úgy döntöttünk, hogy visszalépünk a jogorvoslati eljárástól. Vannak helyzetek, amikor fontosabb az ország érdeke, mint egy gazdasági társaságé” – indokolta a döntést Orbán Előd.
Dinamikusan nőttek ■ A tájékoztató eredeti apropója az Enterprise Group tavalyi teljesítményének, idei és hosszabb távú terveinek az ismertetése volt. Az ügyvezető ennek kapcsán elmondta, hogy az infokommunikációs megoldásszállító társaság 2012-ben 32 százalékos növekedést produkálva 2,6 milliárd forint nettó árbevételt érte el. A társaság az idén további 20 százalékos növekedést, 2015-re pedig már 5 milliárd forintos árbevételt tervez. A profitelvárásokat hosszabb távon és üzemi szinten 8-10 százalék közé teszi a tulajdonos menedzsment.
Elhangzott, hogy az üzletágak közül tavaly az infokommunikációs szolgáltatásokat nyújtó részleg húzta leginkább a cég növekedését, de ebben az évben már átlagon felül teljesít az SAP-partnerségre építő tanácsadói üzletág is. Az idén az ehhez kapcsolható üzleti szoftverpiacon 6,4 százalékos növekedéssel kalkulál a cég, szerintük a legnagyobb kereslet a biztonsági, a tároló és a CRM-szoftverek iránt mutatkozik majd.
Régiós lehetőségek, saját szoftverrel ■ Az elsősorban
egészségügyi szoftvereket fejlesztő részlegtől már régiós siekreket is várnak. Az üzletág ebben az évben az ötmilliárd forintrosra becsült hazai piac mind nagyobb szeletét kívánja megszerezni. 2012-ben mutatták be saját fejlesztésű integrált medikai szoftverüket, amit már több hazai intézményben is bevezettek, de érdeklődnek iránta csehországi és lengyelországi egészségügyi intézmények is.
A
tavaly elindított mérnöki informatikai megoldásokkal foglalkozó PLM (Product Lifecycle Management) üzletág is sikeres: rövid idő alatt a hazai piac meghatározó szereplőjévé vált. Az üzletágban nagy lehetőségeket lát a menedzsment: idén akár 3-4-szeres növekedést is elképzelhetőnek tartanak.
Mint ismert a társaság a Siemens egykori nagyvállalati kommunikációs megoldásokat kínáló leánycégéből 2010-ben vált a magyar tulajdonú Young csoport vállalkozásává.