A kormány vizsgálja a közigazgatási rendszerek fejlesztését és üzemeltetését végző IdomSoft közvetett állami tulajdonba vételének lehetőségét. A tranzakcióra maximum 1,5 milliárdot szánnak.
Hirdetés
 

A Magyar Közlöny november 6-i számában megjelent kormányhatározat szerint a kormány „annak érdekében, hogy egyes, az állam működése szempontjából kiemelt fontosságú informatikai rendszerek működtetése, illetve folyamatos fejlesztése a jelenleginél költséghatékonyabb, ugyanakkor magasabb biztonsági szintű legyen”, felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy vizsgálja meg az IdomSoft Informatikai Zrt. közvetett állami tulajdonba vételének lehetőségét.

Beárazzák ■ A határozat szövege alapján a tranzakció megvalósulása esetén a vállalat a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ) tulajdonosi joggyakorlása alá kerülne, és a nemzeti fejlesztési miniszter szakmapolitikai felügyelete mellett működne tovább. A kormány továbbá felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy az IdomSoft tényleges piaci értékének megállapítása céljából független szakértő szervezet, illetve szervezetek közreműködésével a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) és a NISZ útján végezze el a cég teljes körű átvilágítását, november 30-ig.

Az így megállapított, de legfeljebb – a tranzakció előkészítésével, valamint lebonyolításával összefüggő költségekre is fedezetet nyújtó – 1,51 milliárd forint összegkereten belül a nemzeti fejlesztési miniszternek kell meghoznia a szükséges döntéseket december 10-ig.

A fejlesztési miniszternek kell gondoskodnia arról is, hogy a tranzakció végrehajthatóságáról szóló döntéssel egyidejűleg az MNV-n keresztül a NISZ alaptőkéjét legfeljebb 1,51 milliárd forinttal megemeljék azzal, hogy a rendelkezésre bocsátott összeg kizárólag a tranzakció előkészítésével, valamint lebonyolításával összefüggő fizetési kötelezettségekre – beleértve a vállalat esetlegesen fennálló hitelállományának és harmadik személyek felé fennálló tartozásállományának kiváltását – fordítható. A tőkeemelés határideje december 21.

A tranzakció fedezetére szolgáló 1,51 milliárd forintot átcsoportosítják a rendkívüli kormányzati intézkedések cím terhére az állami tulajdoni részesedések növekedését eredményező kiadások jogcímcsoport javára.

Nem példa nélküli  Informatikai területen a közelmúltban már volt példa államosítási törekvésre. Szeptember elejétől állami tulajdonba került a hazai készenléti kommunikáció üzemeltetése, miután a Magyar Telekom 19,9 milliárd forintért megvált a feladatot ellátó Pro-M Professzionális Mobilrádió Zrt-től. A társaság szeptember 1-jei hatállyal szintén a NISZ tulajdonába került.

Államosítják a készenléti kommunikációt
Gyorsabb ügyintézést ígér a kormány... 2014-től
 

A Burger King azt is MI-vel ellenőrizné, hogy mennyire kedves a kiszolgálás

A tengerentúlon még az idén elindul az a pilot program, amelynek során az alkalmazottakat hangvezérelt MI-headsetekkel szerelik fel.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.