Az informatika képes valóban hasznos megoldásokat nyújtani a közigazgatás számára, ezek a megoldások készen vannak és a kormányzat rendelkezésére állnak.
A következő hetekben sorozatszerűen mutatjuk be az IVSZ tagcégei közül azokat, akik számszerűsíthetően hasznos informatikai megoldásokat tudnak nyújtani a közigazgatás részére. Még mielőtt valaki szememre hányná egy korábbi cikkemben leírtakat, meg kell nyugtatnom a kedves olvasókat, hogy ennek a sorozatnak az elindítása nem mond ellent a kormányzat - korábban általam is üdvözölt - új beszerzési elveinek!

Ebben a bemutatkozó sorozatban egy szakma (jelen esetben az informatika) megmutatja, hogy képes valóban "hasznos" megoldásokat nyújtani a közigazgatás számára, ezek a megoldások készen vannak és a kormányzat rendelkezésére állnak. Ezek közül a közigazgatás illetékes tisztviselői természetesen majd csak azokra az alkalmazásokra fordítják figyelmüket, amelyek megfelelnek a kormányzati stratégiai elképzeléseknek (például Széll Kálmán Terv), és az adott időszak akcióterveiben felhasználhatók, vagy éppen az akciók tervezésében esetlegesen figyelembe vehetők.

Szó sincs tehát arról, hogy a szállítói lobbi szintjére terelnénk az informatika projektek elindítását. Már csak ezért sem, mert a cikksorozatban először a mikró és kisvállalkozások jelennek meg, akiknek nincs komoly lobbierejük, ők csak termékeik innovatív jellegével, rugalmasságukkal és működési hatékonyságuk folyamatos fejlesztésével tudnak piacon maradni.

A bemutatásra kiválasztott cégeknek tehát olyan termékeket vagy szolgáltatásokat (esetleg komplett megoldásokat) kell felmutatniuk, ahol a haszon várható megjelenése egyértelműen megállapítható és számszerűen tervezhető a beszerzést elindító intézmény számára.

Költségek és haszon A cégek bemutatása során minden olyan információt igyekszünk megjeleníteni, mely fontos lehet a közigazgatási szereplő oldalán. Ennek megfelelően a cég tulajdonosi hátterét és élettörténetét csak röviden mutatjuk be, inkább az általa biztosított megoldásokat és az igénybe vehető kapacitásait ismertetjük. Kiemelten foglalkozunk a bemutatott megoldások megtérülés-elemzésével, melyen belül – a TCO elvek szerint – bemutatjuk az összes tulajdonosi oldalon megjelenő költséget, és ezzel szembeállítjuk a hasznot, ami megjelenik a felhasználó vagy a tulajdonos oldalán.

Érdemes megjegyezni, hogy bizonyos esetekben a rendszerhez közvetlenül nem kapcsolódó helyen vagy személyeknél jelenik meg a haszon (például egy központi egészségügyi rendszer esetén), de ez esetben is törekedni fogunk a haszon speciális típusának megnevezése mellett a kalkulálási módjának bemutatására is.

A haszon értelmezésénél viszonylag ritka a bevételnövekedés, bár egy adóbehajtást vagy bírságkivetést támogató informatikai rendszer esetében ez is számszerűsíthető. Általában azonban az informatika a költségek csökkenésével hozhat hasznot, és ezen belül többféle típust is számításba kell venni, például:

közvetlen költségmegtakarítás (például papírköltség, bérköltség, energiaköltség stb.)
az ügyintézés sebességének növelésével megjelenő munkaidő-nyereség az ügyintéző és az ügyfél oldalán egyaránt
valószínűsíthető mértékű elkerült kár értéke (pl. biztonsági megoldások esetén)
hatékonyságnövekedésből adódó előnyök haszna (pl. rendőrségi rendszer esetén a bűnözés csökkenéséből eredő konkrét költségcsökkenés)

A következő hetekben megjelenő cikkekben tehát olyan megoldások szerepelnek majd, ahol a o-szamitas-szallitoi-oldal-bojta">3 éves CBA számítás egyértelműen pozitív egyenleget mutat, tehát 2-3 éves időszakon belül számítva, társadalmi szinten nem kiadást, hanem bevételt eredményeznek - magyarul hasznot hoznak!

Közigazgatási IT: ami most olcsó, később nagyon drága lehet
Üzleti alapú gondolkodás a közigazgatásban


Jó példák Az informatikai szakma hozzászólásai mellett várjuk a közigazgatási oldalról is mindazok jelentkezését, akik felhasználóként már most is ilyen rendszereket működtetnek, akár vásárolt, akár saját fejlesztésű megoldásról is van szó. Ezeket a sikeres mintákat megjelenítjük a Gordius közigazgatási szakértői portálon is.

Elindítjuk tehát ezt a sorozatot annak reményében, hogy az itt megjelenített megoldások utat és példát mutatnak a közigazgatási informatikai piac szereplői számára, sőt a közeljövőben ezek közül néhány termék vagy szolgáltatás beépülhet majd a stratégiákban meghatározott helyre, és így ezek a kisebb cégek is - a árbevételük növelése mellett – jelentős részt vállalhatnak a közjó szolgálatában, a Magyary Zoltán Programban célként megjelölt "jó állam" felépítésében.

Bitport Bojta János
Bitport Bojta János
Bojta János közigazgatási informatikai szakértő, a TCOrgan Kft. ügyvezetője. Az IVSZ általános elnökségi tagja és a BKIK Tanácsadó Osztályának elnökségi tagja.

Nem tetszik Moszkvának, hogy orosz appokat rakott ki alkalmazásboltjából az Apple

Az orosz Facebookként is emlegetett VK szerint pár napja mindenféle indok és előzetes jelzés nélkül tűntek el alkalmazásai az App Store kínálatából. A Kreml szóvivője ennek kapcsán arra biztatta honfitársait, hogy váltsanak Androidra.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.