A nagy áruházláncok is egyre-másra vezetik be a mesterséges intelligenciára épülő vásárlási asszisztenseket, de már a legelején tisztázzák, hogy nem kívánnak felelősséget vállalni a megbízhatatlan technológia költséges tévedéseiért.

Más ágazatokhoz hasonlóan az amerikai kiskereskedelmi óriások is úgy próbálják ráerőltetni a fogyasztókra a mesterséges intelligenciára épülő kezdeményezéseiket, hogy közben elhatárolódnak a technológia esetleges kudarcaitól, újabb látványos példát szolgáltatva az utóbbi évek MI-robbanását meghatározó kettős mércére is – derül ki a Business Insider múlt heti összeállításából. A lap a Target áruházlánc legfrissebb lépését idézi, amelynek keretei között a társaság frissítette felhasználási feltételeit, egyértelműen a vásárlókra terhelve a felelősséget MI-alapú vásárlási asszisztensének hibáiért vagy hallucinációiért.

A Google Gemini által hajtott MI-asszisztens célja elvileg az online vásárlók támogatás a Target felületein végrehajtott vásárlások lezavarásában, az ÁSZF szerint azonban az MI által végrehajtott minden tranzakciót az ügyfeleik által engedélyezett műveletnek tekintenek, például ha a mesterséges intelligencia rossz terméket választ, vagy a fogyasztók beleegyezése nélkül valamilyen kedvezőtlen ajánlat mellett dönt. A szövegben kiemelik, hogy az Agentic Commerce Agent használatával a vevők felelősséget vállalnak az MI tevékenységének ellenőrzéséért és a jogosulatlan vagy rendellenes tevékenység azonnali bejelentéséért.

Ők maguk sem tartják megbízhatónak

Ez utóbbi azért tűnik különösen cinikusnak, mert ugyanebben a dokumentumban maga a Target is rögzíti: nem garantálja, hogy az MI-ügynök mindig pontosan azt fogja végrehajtani, amit a vásárló elvár tőle. Ráadásul ahogy a Futursism vonatkozó riportja is felidézi, a Target nincs egyedül ezzel a megközelítésével: mások mellett már a Walmart is felháborodást váltott ki a fogyasztók körében, amikor frissítette Sparky nevű vásárlási asszisztensének felhasználási feltételeit. Ebben a vállalat tisztázza, hogy a válaszok és ajánlások pontatlanok, elavultak, hibásak, hiányosak vagy félrevezetőek lehetnek "a generatív MI természete miatt".

Bár a Business Insider kérdéseire válaszolva a Target szóvivője fenntartotta, hogy az ügyfelek a jövőben is megpróbálhatják a megszokott módon visszaküldeni az elbaltázott vásárlásokat, az előre lefektetett szabályokat nehéz máshogy értelmezni, mint hogy a társaság nem hajlandó kiállni a saját terméke mellett. Az MI-segédek egyébként a forgalmazott márkákat is új kihívások elé állítják: a sikerük egyre inkább azon múlik majd, hogy az információ struktúrájával és szemantikai jellemzőivel mennyire igazodnak a gépi "gondolkodáshoz" az egyes kontextusokban, és képesek-e visszamérni láthatóságukat az MI-ágensek viszonylatában is.

Piaci hírek

Már a befektetők is tartanak az adatközpontok pusztító mellékhatásaitól

A nagy informatikai vállalatokba befektető csoportok egyre nagyobb nyomást fejtenek ki a cégekre, hogy azok átláthatóbb módon nyilatkozzanak fejlesztéseik környezeti hatásáról, illetve arról, mit tesznek a klímacélok teljesítéséért.
 
Az új technológiák alapjaiban írják át az alkalmazásbiztonság szabályait. Most hatványozottan igaz, hogy szárazon kell tartani a puskaport.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.