A Vodafone javaslata szerint az internetes vállalatoknak alkalmazkodniuk kellene a személyes adatok védelmével és fogyasztóvédelemmel kapcsolatos állami szabályozásokhoz. A Facebook és a Google eközben épp az internet szabadságáért kampányol.
Vittorio Colao, a Vodafone vezérigazgatója a Financial Times egyik cikkében állt ki a francia államfő, Nicolas Sarkozy nemrég felvetett ötlete mellett. Colao szerint ugyanúgy, ahogy a telekommunikációs vállalatokat kötik bizonyos állami szabályozások, az internetes vállalatoknak is alkalmazkodniuk kéne a helyi törvényekhez.


Szabadságvágy Az említett cikk egyfajta válasz a májusban megtartott G8 tanácskozás egyik sarkalatos pontjára: itt a Google egykori vezetője, Eric Schmidt és a Facebook-birodalom ura, Mark Zuckerberg állt ki az internet szabadságáért. Nyilatkozataik szerint a web bármilyen szintű helyi, állami megregulázása csak az innováció lelassulását eredményezhetné, de konkrét negatív hatásokkal járna politikai szinten is: a netes szólásszabadság turbózta fel az arab világban végbemenő forradalmi eseményeket is.

Colao véleménye viszont teljesen ellentétes: szerinte mindenkinek fel kéne sorakoznia Sarkozy mögé és nekilátni az internet megregulázásának, mivel a web megannyi módon megsértheti a fogyasztók jogait. "Sarkozynek nagyon is igaza van, amikor amellett érvel, hogy az internet teljes potenciálját csak egy hatékony jogi keretrendszer irányításával érheti el. Itt az önszabályozás már kevés" - véli a Vodafone vezetője.

Határok nélkül A felvetés elvi részével lehet egyetérteni és elutasítani, a gyakorlati megvalósítás azonban mindenképpen kihívás elé állítaná a regulázás mellett érvelőket. Colao is elismerte, hogy a szabályozás életbe léptetése nem lehetne túl egyszerű, mivel a vállalatok illetve szolgáltatásaik egy határokon átívelő rendszerben működnek, így az egyes országok különféle szabályait, tiltásait és speciális rendelkezéseit sem lehetne megállítani az országhatároknál.

Még félkész az európai sütitörvény
Sokmilliárdos kárt okoz a kalózkodás
4 módszer a legális ügyféladat-gyűjtésre

Vannak azonban olyan törekvések, amelyek utat mutathatnak a szabályozásra vágyók előtt, mint például az az Egyesült Királyságban benyújtott törvény, amely az internetszolgáltatóktól megköveteli bizonyos oldalak és szolgáltatások (főként illegális tartalmak) elérésének letiltását. Colao azt javasolja, hogy ezt a szemléletet kellene kiterjeszteni minél több országra, ahol az internetezők IP címe és egyéb azonosítási lehetőségei alapján lehetne rájuk alkalmazni az adott ország speciális szabályozásait.

Neelie Kroes, az Európai Unió digitális politikájáért felelős biztosa Júliusban konferenciát szervez a témában, ahol az elvi szabadságjogok kérdése mellett egy másik kérdés is szóba kerül, mégpedig a szolgáltatók extra tartalmakért felszámított díjainak lehetősége. A Vodafone mellett a Telefónica és a France Telecom is folyamatosan azért kampányol, hogy a nagy sávszélességet igénybe vevő webes tartalmakért külön díjakat számíthasson fel a felhasználóknak.

Ha lassan is, de Európában is beindulnak a robotaxik

Az Uber a héten jelentette be, hogy megnyitja az előjelentkezéseket az első londoni autonóm fuvarokra. Ezzel duplázódhat az európai robotaxis szolgáltatások száma, hiszen a szomszédunkban pár hete már futnak a Verne autói.
 
Hirdetés

Szintet lép a Synology: Érkezik a PAS7700 csúcskategóriás vállalati flash tároló

Ahogy a vállalati IT-környezetek az AI-alapú folyamatok, a virtualizáció, a nagy teljesítményű adatbázisok és a folyamatosan elérhető digitális szolgáltatások nyomása alatt fejlődnek, a szervezetek egyre inkább olyan tárolóinfrastruktúrát igényelnek, amely kompromisszumok nélküli teljesítményt, rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít.

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.