Az adatközpont-konszolidációval dollármilliárdokat spórolnának, és ugyanennyi megtakarítást remélnek a szolgáltatott informatika igénybe vételétől is az államigazgatásban.
Hirdetés
 
A szövetségi kormányzat jelenleg 2 ezer adatközpontot üzemeltet, amelyek közül négy éven belül 800 darabot szüntetnek meg. A létesítmények 40 százalékának bezárása az Obama-adminisztráció informatikai vezetője, Vivek Kundra szerint éves szinten 3 milliárd dolláros megtakarítást hoz majd, nem beszélve a környezeti hatások mérsékléséről. A szóban forgó adatközpontoknak átlagosan 200 bérház fogyasztásának megfelelő energiára van szükségük, de akad köztük 18 ezer négyzetméteres monstrum is, amely három focipálya területét foglalja el.

Idén áprilisban már megjelölték azt a 137 adatközpontot, amelyet még az idén használaton kívül helyeznek, további 178 létesítményt pedig 2012 végéig vonnak ki a forgalomból. Bár magukban az adatközpontokban viszonylag kis számú alkalmazott dolgozik, az intézkedések várhatóan több tízezer munkahely megszünését indukálják majd. Kundra a The New York Times oldalain kifejtette, hogy a spórolás nem öncélú: a kevesebb erőforrás hatékonyabb kihasználásával olyan kapacitások szabadulnak fel, amelyeket a szolgáltatások hatékonyabbá tételére fordíthatnak.

Irány az internet Az adatközpont-konszolidációval párhuzamosan a cloud computing megoldások bevezetése is rohamléptekkel zajlik az amerikai kormányzati intézményekben, amelyek a világ legnagyobb informatikai vásárlójaként összesen 80 milliárd dollárt költenek minden évben a különféle technológiákra. Az egyes alkalamzások szolgáltatásként való igénybe vételétől középtávon 5 milliárd dolláros megtakarítást remélnek.

Az Országgyűlésben nem szórják a pénzt az informatikára
Milyen problémákkal járhat a közigazgatás átalakítása?

Ennek egyik első sikertörténete volt, hogy a központi adminisztráció és a mezőgazdasági minisztérium 140 ezer munkatársának levelezését rendre a Google, illetve a Microsoft szoftverszolgáltatására migrálták, amivel már az első évben 42 millió dollárt spóroltak.

Az adatok hatékonyabb összegyűjtésére és felhasználására jó példa a HealthCare.gov oldal. Az új weblap biztosítási megoldások területi elérhetőségét és árazását hasonlítja össze, legyen szó magáncégek ajánlatairól vagy az állam nyújtotta lehetőségekről, sőt még olyasmiről is tájékoztat, mint az egyes kórházak vagy idősotthonok szolgáltatásainak relatív minősége.

Nem sikerült megállapodniuk a felvizezett MI-szabályozásról az EU döntéshozóinak

Az uniós tagállamok és az Európai Parlament képviselői tegnap 12 órán keresztül rágták a gittet, az idő pedig egyre jobban sürgeti őket, mivel a magas kockázatú MI-rendszerekre vonatkozó eredeti rendeletet már idén augusztustól alkalmazni kell majd.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.