A jobbára fülhallgatókat, okosórákat és okoskarkötőket takaró wearable-piac több mint 28 százalékkal növekedett 2020-ban az IDC számítása szerint. Az Apple a szegmens harmadát birtokolja.
Hirdetés
 

Majdnem 100 millió darabbal több hordozható okoseszközt (wearable) értékesítettek 2020-ban, mint egy évvel korábban - derül ki az IDC frissen közzétett elemzéséből. Az amerikai piackutató szerint ez az erős növekedés leginkább annak köszönhető, hogy az emberek utazás helyett ilyen termékekre (is) költötték a vírus miatt kényszerűségből felszabaduló jövedelmüket.

Közel a félmilliárd

A szektor forgalmában hagyományosan erős időszakot jelent az utolsó félév. A tavalyi ünnepi szezonra nem is lehet sok panaszuk a gyártóknak, hiszen a 153,5 millió darabos forgalom 27,2 százalékos éves bővülésnek felel meg. A helyzet azonban az, hogy ennél az impresszív növekedési ütemnél is jobban teljesített a szektor a teljes évet nézve. Utóbbi egyenlege ugyanis 444,7 millió értékesített modell lett, ez pedig 28,4 százalékkal haladja meg a 2019-ben realizált 346,4 milliós forgalmat.

Az utazási és kijárási korlátozások nem csak azért élénkítették meg a keresletet az okosórák és fitneszkarkötők iránt, mert nem kellett/lehetett nyaralásra költeni. Az otthonukba kényszerülő fogyasztók egy nagy részénél ugyanis megjött a kedv a testedzés iránt, ennek egyenes következménye pedig az, hogy az ilyen tevékenységet segítő elektronikus eszközök is kelendőbbé váltak.

A szektor szereplőinek teljesítményét azonban nem csak pozitív körülmények befolyásolták. Egyes gyártóknál és bizonyos termékkategóriákban ugyanis komoly hátrányt jelentett a tavalyi évet végigkísérő alkatrészhiány - itt elsősorban a nehezen beszerezhető félvezetőkre érdemes gondolni. 

A különböző termékcsoportokat illetően a legnagyobb tömeget a fülhallgatók adják 64,2 százalékos részesedéssel. A második legnépesebb tábort az okosórák képviselik (24,1%), és csak utánuk jönnek 11,5 százalékos aránnyal a karkötők. 

Itt is almából fonják a kerítést

Ami az egyes gyártók teljesítményét illeti, ezen a piacon is kiemelkedőt hozott az Apple. Cupertino óráiból és fülhallgatóiból úgy fogyott a legtöbb a világon, hogy a cég termékei finoman szólva sem a legolcsóbb kategóriákban versenyeznek. Az Apple éves szinten a piaci átlagot is meghaladó, közel 36 százalékos növekedést könyvelhet el, amivel a teljes szegmens harmadát tette zsebre. Legalábbis darabszámot tekintve, mivel értékben ennél is jobban állhat.

 

Hordozható eszközök forgalma 2020-ban - IDC
Infogram
Konzumer tech

A robotok újabb bűnözési hullámot indíthatnak az Europol szerint

A robotok, a drónok és a mesterséges intelligencia fejlődésével a fizikai világban is megjelenik minden, ami eddig a digitális világra volt jellemző, nem beszélve arról, ha az automatizálás miatt tényleg tömegek veszítik majd el a megélhetésüket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – a gépi tanulási pipeline szerepe az adattudományi működésben

A jó adatok önmagukban még nem elegendők: a modellek csak akkor működnek megbízhatóan, ha egy átlátható, automatizált és reprodukálható környezetben futnak. A gépi tanulási pipeline-ok éppen ezt a technológiai hátteret teremtik meg.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.