Az ITM jelentette be a VírusRadar nevű mobil alkalmazás elérhetőségét, amelynek használata a minisztérium szerint jelentősen hozzájárulhat a járvány elleni védekezéshez.
Hirdetés
 

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdán jelentette be, hogy már letölthető a VírusRadar nevű okostelefonos alkalmazás, amelynek tömeges használatát hasznos eszköznek tartanák a járvány elleni védekezésben. A tájékoztatás szerint az alkalmazás használata kétszeresen is önkéntes alapú: már az applikáció letöltése is a felhasználó döntésén múlik, másrészt a fertőzött használó önként küldi el vonatkozó adatait a járványügyi hatóságoknak.

A VírusRadar tömeges használata lehetővé tenné, hogy a fertőzött felhasználókkal kapcsolatban egyszerűen feltérképezzék, kikhez voltak közel a megelőző két hétben, ami egyébként legalább húszperces, kétméteres távolságon belüli tartózkodást feltételez. Ezek után fel lehet venni a kapcsolatot az érintettekkel, és célzottá válik a tesztelés és az elkülönítés a megfelelő járványügyi eljárásrendek szerint.

Az ITM-et képviselő Schanda Tamás parlamenti és stratégiai államtitkár az alkamazásról szóló sajtótájékoztatón azt is kiemelte, hogy önkéntesség mellett az adatok védelmét is biztosítják, amennyiben a program a készüléken nem tárolja a fertőzöttekkel kapcsolatba került személyek telefonszámát, és erről a hatóság is csak a felhasználó jóváhagyásával kaphat információt.
 


A regisztráció során egy telefonszámot kell megadni, az app pedig a központi szerveren keresztül egy SMS-kódot kér, hozzárendelve ezzel a számot az egyedi azonosítóhoz. A program működéséhez aktív Bluetooth-kapcsolatra van szükség, mivel a készülék ennek segítségével figyeli a környező készülékeket, begyűjti a többi eszköz egyedi azonosítóját. Az értesítések feltétele, hogy a népegészségügyi központ miden esetben visszaigazolja a tulajdonos tényleges fertőzöttségét.

Androidra már kint van, de érkezik iOS alá is

A most idézett statisztika alapján Magyarországon 5,5 millió ember használ okostelefont, így nagyságrendben minden második ember rendelkezik a VírusRadar futtatására alkalmas készülék. A szaktárca arra bátorít mindenkit, hogy töltse le és kezdje el használni az alkalmazást, mivel értelemszerűen minél többen telepítik azt, annál jobb eséllyel lehet még időben figyelmeztetni a lehetséges fertőzötteket.

A VírusRadart első körben az Android operációs rendszert futtató készülékekre tették elérhetővé, de hamarosan iOS alatt is kiadják, ez utóbbi verzió még a jóváhagyást várja. A program megvalósításához adományként a NextSense és a Biztributor járult hozzá, a regisztráció aktiválásához szükséges SMS-ek díjmentes kiküldését pedig a Vodafone Magyarország biztosítja.

Az alkalmazást eredetileg az észak-macedóniai NextSense fejlesztette, és ott is jelent meg először, de a programot térítésmentesen bocsátották más országok rendelkezésére. Az Index beszámolója szerint a programkód Magyarországon is teljes nemzetbiztonsági átvilágításon ment át. A lap szerint az applikáció terjedését időlegesen hátráltatta, hogy az alacsony fogyasztású bluetooth LE rendszer használata miatt valamilyen okból a lokációs adatok használatára kért engedélyt, hasonlóan például az újabb bluetooth-os fülhallgatókhoz.

Ez az oka annak is, hogy egyes készülékeken érdemes lehet külön beállítani, hogy az akkumulátor használatának optimalizációja ne érintse a VírusRadart, vagyis a telefon ne állítsa le saját hatáskörben az alkalmazást vagy annak a háttérben való futtatását. A kontaktok figyelését egyébként átmenetileg a felhasználó is kikapcsolhatja, ha indokoltnak érzi, tekintettel a Bluetooth-kapcsolódás esetlegesen felmerülő biztonsági kockázataira.

Tovább a VírusRadar oldalára »

Konzumer tech

A Burger King azt is MI-vel ellenőrizné, hogy mennyire kedves a kiszolgálás

A tengerentúlon még az idén elindul az a pilot program, amelynek során az alkalmazottakat hangvezérelt MI-headsetekkel szerelik fel.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.