A szolgáltató frissen bejelentett csomagjai egyedül sávszélesség korlátot kaptak.

A UPC tavaly novemberben indította útjára MVNO üzletágát, azaz kínál az eddigi szolgáltatásai mellé hang alapú mobil előfizetéseket is (december végéig 11 ezer előfizetőt toborzott a cég). A kifejezetten a meglévő ügyfélkörre alapozó csomagok a kezdeti időszak után most teljes egészében megújultak és a piacon egyedülálló módon az összes csomag korlátlan adathasználatot tartalmaz.

Korlátlan csomagok pár korláttal

A Freedom névvel ellátott előfizetői csomagok közös jellemzője, hogy nem kapcsolódik hozzá hűségidő, mindegyikhez korlátlan adatforgalom kapcsolódik, a megvásárolható készülékek pedig kártyafüggetlenek, azaz adott esetben más szolgáltató SIM kártyáival is használhatóak. A UPC az eddigi gyakorlat szerint most is a Vodafone hálózatát használja az ügyfelek igényeinek kielégítéséhez, amiből az is következik, hogy az előfizetők legfeljebb 3G-n netezhetnek készülékeikkel.

Az adatforgalmazás kapcsán akad még egy feltétel, mely szerint a letöltési és a feltöltési is sávszélességet is korlátozzák annak megfelelően, hogy milyen csomagról van szó. A legdrágább XL csomag esetében ez történetesen legfeljebb 4 Mbps feltöltése sebességet és 2 Mbps-os letöltési sebességet jelent, ami a szolgáltató modemei által létrehozott Wi-Free hálózaton 10 Mbps-os sebességre növelhető. A sávszélesség korlát a Freedom L csomag esetében 2 Mbps/1Mbps, az M esetében pedig 1 Mbps/0,5 Mbps.

Az említett 12 ezer forintos XL konstrukció a hanghívások perceiben és az elküldött SMS-ek számában is korlátlan, a többi (L, M, S) csomag esetében azonban a korlátlanság már csak a hálózaton belül folytatott beszélgetésekre igaz, valamint legfeljebb 100/300 SMS-t tartalmaz. A legolcsóbb, S jelű csomag kizárólag a többi kiegészítéseként rendelhető, és a szolgáltató elsősorban a családosoknak szánja.

A vezetékes ügyfeleknek szól

Az új csomagárak azokra az ügyfelekre érvényesek, akik már most használják a UPC valamelyik vezetékes szolgáltatását (kábeltévé, kábelinternet, ADSL-internet, kábeltelefon, analóg telefon), vagy a mobilcsomag valamelyikére való előfizetéssel egyidejűleg választanak a vezetékes ajánlatok közül is. Amennyiben önmagában a UPC Mobil csomagok valamelyikét nézte ki magának a vásárló, úgy az nem igazán éri meg, mert ez esetben a 10 ezer forintos belépési díjon kívül jóval magasabb, 30, 15, illetve 10 ezer forint (XL, L, M) a havidíj.

A bejelentéssel együtt jelentősen kibővült a megvásárolható okostelefonok száma is, amelyek tehát SIM lock nélkül kerülnek a vásárlókhoz. A kínálat gerincét a Samsung készülékek alkotják, csúcsmodell azonban nem található meg köztük, mivel a legdrágább ajánlat a koreaiak Galaxy A5-öse. Ezen kívül az LG képviselteti magát két középkategóriás készülékkel (L70+, L80), illetv4e a Sony az Xperia Z1 Compacttal.

Konzumer tech

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.