Komoly fejlesztéseket terveznek a 66 millió napi felhasználóval rendelkező alkalmazásnál, melyek fő célja a kiöregedő generációk folyamatos kiszolgálása.

Néhány nappal ezelőtt derült ki, hogy a Roblox játékplatform októbertől a Sony PlayStation konzolokon is elérhetővé válik, a júliusi tesztverziót követően pedig még szeptemberben megjelenik a Meta Quest MR-eszközein. A társaság termékigazgatója a Reutersnek nyilatkozva elmondta, hogy a platfromot szándékaik szerint "mindenhol hozzáférhetővé teszik, ahol a felhasználók használni próbálják", beleértve a mobil, asztali és AR/VR környezeteket is. Az Axios riportjában pedig a Roblox technológiai vezetője azokról a tervekről beszélt, amelyek mentén "a világ legjobb kommunikációs platformjává" fejlesztenék a jelenleg már napi 66 millió felhasználóval működő játékos szolgáltatást.

A cég nemrég demózta a Roblox Connect nevű kommunikációs modellt, ami első körben hang alapú társalgást tesz lehetővé, miután a képernyőn csak a felhasználók avatárját jeleníti meg. Ahogy a Roblox fejlesztői konferencián kiderült, a platformon már működő csevegőprogram továbbfejlesztéséről van szó, ami a beszélgetések résztvevőinek telefonos, táblagépes vagy asztali számítógépes kameráját használja az arckifejezések és végül a felsőtest mozgásainak animálására és az avarárokra való rávetítésére. A mostani bejelentések értelmében a futtatáshoz szükséges technológiát még az idén elérhetővé tennék minden 13 évesnél idősebb felhasználó számára.

Nem csak gyerekeknek

A beszámolókban szó esik egy mesterséges intelligenciával hajtott "világépítő chatbot" bevezetéséről is, ami szöveges utasítások alapján, kódolás nélkül lesz képes a virtuális objektumok és jelenetek generálására. A többségében tinédzserek által látogatott Roblox az egyik legnépszerűbb játékos szolgáltatás, ami online játékplatformként és játékkészítő rendszerként lehetővé teszi felhasználóinak az új játékok programozását és természetesen a mások által készített programokkal való játékot is. A Reuters tudósítása kiemeli, hogy a Meta és más technológiai óriáscégek is árgus szemekkel figyelik, mire jut a kaliforniai Roblox Corporation a felhasználók következő generációjával.

Bár nem valószínű, hogy a cég szolgáltatásai kiszoríthatnák a "zoomolást" vagy az SMS-ezést, a kommentárok szerint az alkalmazáson belüli hívások bevezetése határozott ambíciót mutat. Az alkalmazás ehhez már mindenki szerint elég masszív, és a Roblox az utóbbi időben azon is sokat dolgozott, hogy a fiatalok mellett vonzóbbá tegye platformját az idősebb közönség számára, például a 17. évüket betöltött felhasználókat célzó élményekkel. A The Verge cikke szerint már olyan elképzelések is felmerültek, hogy a felnőtteknek is találkozó- és randevúhelyszínt biztosítsanak, az ilyen célok megvalósítása érdekében pedig jelentős összegeket fektetnek a generatív MI-eszközökbe.

Konzumer tech

Ki kell fizetnie a Google-nek az EU-s rekordbüntetést

Egy 2018 óta húzódó ügy végére került pont tegnap azzal, hogy az Európai Unió Bírósága tegnap helyben hagyta a versenykorlátozó intézkedések miatt a Google-re kiszabott 4,1 milliárd eurós EU-s bírságot.
 
A hurráoptimizmusnak régen vége, a fejlesztések sem technikai köntösben zajlanak már, hanem üzleti, jogi és kockázatkezelési megfontolások dominálnak. Belépőben vagyunk a cloud második korszakába.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.