Két hét múlva kezdődik a regisztráció az Állami Autópálya Kezelőnél. A fuvarozóknak kevés idejük marad nyomkövető rendszerek beszerelésére.
Mintegy 200 ezer járművet érint Magyarországon a július 1-jével induló elektronikus útdíjfizetési kötelezettség, ám mindössze 30 ezerben lehet nyomkövető eszköz. A flottakövetéssel foglalkozó Secret Control GPS Kft. vezetője, Szász János szerint a fuvarozó cégeknek, melyek autóiban nincs még nyomkövető, gyorsan kell lépnie. A nagy igény esetén ugyanis a legyártott készülékek száma nem lesz elegendő.

De nemcsak a piacon kapható berendezések száma jelenthet problémát: a szervizeknek sincs elég kapacitása arra, hogy ilyen rövid idő alatt több tízezer járműbe beszereljék GPS berendezéseket. Egy fixen telepített GPS nyomkövető beszerelése 30-60 percet vesz igénybe. Szász például úgy becsüli, hogy a 40 tagból álló szervizhálózatuk a regisztráció megkezdéséig, június 20-ig legfeljebb tízezer tehergépkocsiba tudná beépíteni a nyomkövető egységeket. De azok a gépkocsik sem ússzák meg, melyekben van nyomkövető, egy szoftverfrissítésre valószínűleg nekik is szükségük lesz.



A fejlesztés jelenlegi állása A HU-GO Elektronikus Útdíjrendszer munkacímen futó projekt kivitelezője az I-Cell Kft., amely partnerével, az ARH Informatikai Zrt.-vel alapvetően műholdas alapon, flottakövető szolgáltatások bevonásával valósítja meg a rendszert. (Az I-Cell az e-útdíj tenderen is indult a Synergonnal karöltve a CITCC alvállalkozójaként, ott a projektben 10 százalékánál kisebb lett volna részesedése.) Ebben a konstrukcióban a a megtett útra vonatkozó információkat a flottakövető szolgáltatások biztosítanák, melyek egy részével már meg is kezdődtek a tárgyalások. Ha valaki nem akar flottakövető rendszert bevezetni, tehergépjárműveire válthat ún. szakaszjegyet is.

A teendők Az alábbiakban összegyűjtöttük a legfontosabb lépéseket, melyeket egy 3,5 tonnánál nehezebb gépjármű esetében el kell végezni akkor, ha a GPS-alapú nyomkövetési rendszerhez jíván csatlakozni.

1. Első lépés a GPS-alapú nyomkövető beszerelése. Ez berendezés ára nagyjából 50-60 ezer forint, amire rájön a beszerelés költsége. Ezt a fuvarozó cégek megvásárolhatják az i-Cellnél vagy bármely, az AÁK-val szerződét kötő, nyomkövető szolgáltatást nyújtó cégnél.

2. Ha megvan a berendezés, az autót üzemeltető cég regisztrálhatja magát és autóját az Állami Autópálya Kezelő (AÁK) rendszerében. Ez a regisztráció a tervek szerint június 20-án indul.

3. Kétféle fizetési lehetőség lesz: az AÁK a cégek előre feltöltött egyenlegéből levonja vagy utólagosan kiszámlázza a használatarányos útdíjat. A számlázáshoz szükséges úthasználati adatokat az AÁK-val szerződött flottakövető szolgáltatások biztosítják.

4. Az útdíj nélkül fuvarozók kiszűrését kamerás rendszer biztosítja. A rögzített kamerás rendszer teljesen október második felére készül el, akkor már közel 80 kamera figyeli majd a 3,5 tonnánál nehezebb tehergépkocsikat az utakon. Emellett az üzemeltetők kamerás autókat is bevetnek. Azokon a határátkelőhelyeken pedig, ahol tehergépkocsi-forgalom is bonyolódik, állandó rendőri ellenőrzés lesz. A nem fizető teherautók üzemeltetőit akár 300 ezer forintos közigazgatási bírsággal is súlythatják.

Kormányrendelet is van róla: nem kell közbeszerezés az
e-útdíj projekthez

E-útdíj: kabaré helyett titkosított eljárás

A Snapchat alapítójának húga lenne a telefonszex Gattyánja

Már annyira a mainstream része az erotikus tartalmakat kínáló Quinn, hogy alapítóját, Caroline Spiegelt a finnek híres stratuprendezvényére, a Slush-ra is meghívták.
 
Ez a kkv-k problémája világszerte. A megoldásszállítók pedig rendszer a széttagoltságra, a sok egyedi igényre, és az ebből eredő magas fejlesztési és támogatási költségekre panaszkodnak.

a melléklet támogatója a Yettel

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.