Az eredeti elképzeléshez képest egy hónappal később kell összekapcsolni az országban működő több százezer pénztárgépet a NAV informatikai rendszerével. Ez azonban nem biztos, hogy sokat segít a vállalkozóknak és a szállítóknak.
A Magyar Közlönyben tegnap megjelent az a kormányhatározat, amely a pénztárgépek Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) informatikai rendszerébe történő bekacsolásának menetrendjét határozza meg. Mint emlékezetes, amikor az országgyűlés tavaly decemberben döntött a jövő évi adózás rendjéről, egyúttal arról is határozott, hogy 2013. március 31-ig ki kell alakítani a különböző kereskedelmi egységekben működő pénztárgépek és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal informatika rendszere között az online kapcsolat. Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) már akkor a törvény újragondolására kérte a kormányt.

Egy hónap haladék, meg néhány... A kormány végül az eredeti elképzeléshez képest mindössze egy hónap haladékot hagyott az intézkedés bevezetésére. Az új ütemezés szerint az új, online kapcsolatra is képes gépek beállításának – és természetesen a hozzá tartozó internetkapcsolat kiépítésének – az új határideje 2013. május 1. A kormány azonban hagy még két hónapot az átállásra még azoknak a vállalkozóknak is, akiknél elektronikus naplóval nem rendelkező, hagyományos pénztárgépek üzemelnek. Ezeknek a berendezéseknek a használatát 2013. június 30-ig a NAV nem szankcionálja. Hosszabb türelmi időt kapnak az elektronikus naplóval rendelkező hagyományos pénztárgépek, melyeknek használatát ez év végig nem szankcionálja az adóhatóság, de az ilyen gépeket üzemeltetőknek havonta kötelesek elektronikus úton adatot szolgáltatni a pénztárgéppel kibocsátott nyugták, egyszerűsített számlák adatairól.

A NAV-nak április 15-ig kell közzétennie azoknak a pénztárgépeknek az engedélyszámát és típusát, amelyek nem rendelkeznek elektronikus naplóval, tehát legkésőbb 2013. június 30-ig le kell őket cserélni.

Pénztárgépcsere: GOP-támogatást javasol az IVSZ
Pénztárgépcsere: tarthatatlan az előírt határidő

Bírálta az uniós Chips Act 2.0-t az ASML vezetője

Christophe Fouquet vezérigazgató szerint az európai csipiparnak nem beavatkozásra, hanem "bajnokokra" van szüksége.
 
Hirdetés

Szintet lép a Synology: Érkezik a PAS7700 csúcskategóriás vállalati flash tároló

Ahogy a vállalati IT-környezetek az AI-alapú folyamatok, a virtualizáció, a nagy teljesítményű adatbázisok és a folyamatosan elérhető digitális szolgáltatások nyomása alatt fejlődnek, a szervezetek egyre inkább olyan tárolóinfrastruktúrát igényelnek, amely kompromisszumok nélküli teljesítményt, rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít.

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.