Ahogy az lenni szokott, a Google közzétette, a felhasználók pedig azonnal rászálltak az új technológiára, amit sikerült is buta hibákra késztetniük.
Hirdetés
 

A Google a héten jelentette be új generatív MI-modelljét, a Geminit, melynek egyes változataira fűtik majd a társaság legtöbb termékét és szolgáltatását – sőt a Gemini Pro az elsők között már munkába is állt Bard motorjaként. Ez a várakozások szerint nagy lendületet ad a Google saját MI-chatbotjának, amit a ChatGPT közvetlen versenytársának szántak, de eddig nem igazán halmozott sikert sikerre. A Gemini bemutatásakor viszont már olyan képességekről számoltak be, amelyek révén a modell nem csak eléri, hanem a legtöbb esetben meg is haladja a többi vezető modell (így az OpenAI GPT-4) teljesítményét.

Ahogy akkor írtuk, a Google által listázott benchmarkoknál valószínűleg fontosbb lesz a mindennapi felhasználás próbája, a TechCrunch pénteki összeállítása pedig máris azt sugallja, hogy az anekdotikus tapasztalatok nem feltétlenül erősítik meg a Gemini kiemelkedő kvalitásait. A cikk az X-en (korábban Twitteren) közzétett beszámolókat szemlézi, amelyekből kiderült például, hogy a Bard nem csak felsorolni volt képtelen a 2023-as Oscar-díjasokat, de egyes díjazottakat tévesen nevezett meg. Amikor pedig mások is feltették neki ugyanazt a kérdést, a chatbot ismét tévedett, de más tévedésekkel adott rossz válaszokat.

Még mindig nem ezt a robotot keressük

Az sem túl meggyőző, amikor az egyik felhasználó arra kéri a Bardot, hogy mondjon neki egy hatbetűs francia szót, mire a modell bedobja az "amour"-t. A TechCrunchnál természetesen ezt is megpróbálták ellenőrizni, és ők a "fromage" szót kapták vissza. Amikor a friss háborús hírek összefoglalására utasították a robotot, akkor az valakit válasz helyett a Google keresőjéhez irányított, más esetben pedig kiköpött ugyan egy listát a szalagcímekből, köztük egy hónapnál régebbi híradásokkal. Innentől már nem meglepő, hogy a Google a kódolást nevezte a Gemini egyik erősségének, de a rendszer időnként ezen is elvérzett.

Ott vannak végül azok a próbálkozások, amelyek a chatbot biztonsági szűrőit igyekeznek megkerülni. Ezek nyilvánvalóan nem tartoznak a rendeltetésszerű felhasználások közé, mégis nagyon fontos a megfelelő kezelésük. Mint kiderült, a Robust Intelligence kutatói egy automatizált módszerrel rávették a Gemini Prót, hogy javasoljon módszereket egy jótékonysági szervezettől való lopáshoz és egy magas profilú célszemély meggyilkoláshoz. Igaz, utóbbihoz a program nanobotok alkalmazását javasolta, ami talán nem a legkönnyebben kivitelezhető dolog, de a Google új termékét sem teszi sokkal vonzóbbá.

Piaci hírek

Végre pénzt is látna a nagy MI-fejlesztőkből a most 25 éves Wikipédia

Miután a modellek betanításának és az MI-chatbotok működtetésének is az alapja az online enciklopédia lerablása, a Wikimédia Alapítvány olyan új megállapodásokat jelentett be, amelyeken keresztül a Microsoft, a Google, a Meta és a többiek is áldozhatnak néhány dollárt a Wikipédia fennmaradására.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben

Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.

Az adatvezérelt működés sikere ritkán múlik azon, milyen technológiát vezet be egy vállalat. Sokkal inkább az a kulcs, hogyan illeszti az adattárházat, a BI-t és az MI-megoldásokat a meglévő rendszerekhez és döntési folyamatokhoz.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.