Az uniós kiberbiztonsági törvény tervezete fokozatosan vonná ki a kínai gyártók, így a Huawei és a ZTE eszközeit is a távközlési hálózatokból vagy a napenergia-rendszerekből.
Hirdetés
 

Brüsszelben új javaslat készül a kínai gyártású berendezések fokozatos kivonására az Európai Unió kritikus infrastruktúrájából, az Egyesült Államokhoz hasonlóan kivezetve a Huawei vagy a ZTE komponenseit is a telekommunikációs hálózatokból, a napenergia-rendszerekből vagy a biztonsági szkennerekből – számolt be róla a Financial Times. Ennek előterjesztésére a lap szerint az EU biztonsági és technológiai politikájának felülvizsgálatának kapcsán lehet számítani, ahogy a blokk nemcsak a nagy amerikai techvállalatoktól, hanem a magas kockázatúnak minősített kínai beszállítóktól való függőségét is kezelni próbálja.

A FT riportja emlékeztet rá, hogy egy ma benyújtandó kiberbiztonsági javaslat már kötelezővé tenné az uniós országokban a magas kockázatú szállítók korlátozására vagy kizárására vonatkozó, eddig önkéntesen működő rendszert. Ezeknek az ajánlásoknak a végrehajtása ugyanis esetlegesnek bizonyult, és több európai ország is még mindig a szóban forgó beszállítókra támaszkodik. A cikk ezzel kapcsolatban a kiberbiztonsági törvény korábbi tervezetéből idéz, amelyben megállapítják, hogy a széttöredezett nemzeti megoldások elégtelennek bizonyultak a "piaci szintű bizalom és koordináció" megvalósításához.

A függőség nem véletlenül függőség

Kína részvételét amúgy is igyekeznek visszaszorítani a kritikus iparágakban, az Európai Bizottság például vonat-, szélturbina- vagy biztonsági berendezéseket gyártó vállalatok ellen is indított vizsgálatokat. A FT forrásai szerint a kivezetések fokozatossága attól függne, hogy az érintett szállítók milyen kockázatot jelentenek az EU-ra és az adott ágazatokra nézve, figyelembe véve a költségeket és az alternatív beszállítók elérhetőségét is. Ezek hiányában értelmetlen a kínai és az amerikai függőség párhuzamos csökkentésével próbálkozni, ahogy a távközlési szolgáltatók is figyelmeztettek a közvetlen tiltások árfelhajtó hatásaira.

Mivel a törvénytervezetet az Európai Parlamenttel és a saját nemzetbiztonságukért felelős uniós országokkal is tárgyalni fogják, a riport alapján valószínű, hogy a javasolt ütemtervek ellenállásba ütköznek majd "egyes európai fővárosokban", és "kihívásokat okozhat" az olyan uniós lobbicsoportok körében, mint a SolarPower Europe, amelynek nem mellesleg a Huawei is a tagja. Maga a kínai kormányzat novemberben azt nyilatkozta az EB törekvéséről, hogy az sértené a piaci elveket és a tisztességes versenyt, a kínai távközlési vállalatok berendezéseinek eltávolítása pedig technológiai és pénzügyi szempontból is veszteségeket okozna.

A Huawei hozzánk eljuttatott állásfoglalása szerint egy olyan jogszabálytervezet, ami a beszállítók EU-n kívüli származása alapján korlátozna vagy zárna ki cégeket a tényszerűség és a műszaki szabványok, standardok figyelembevétele nélkül, az nemcsak az Unió alapelveit sértené meg a tisztesség, a diszkrimináció tilalma és az arányosság tekintetében, hanem szembemenne a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) kötelezettségeivel is. A Huawei Európában törvényesen működő vállalatként folyamatosan figyelemmel kíséri a jogalkotási folyamatot, és fenntartja jogát érdekeinek védelmére – olvasható a társaság közleményében.

Piaci hírek

Hasznos trükköt tanult a Gemini

A Google generatív MI-asszisztense mostantól a felhasználói kívánalmak alapján egy sor népszerű fájlformátumban is képes prezentálni válaszát már magában a beszélgetési ablakban.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.