A Microsoft hétfőn jelentette be, hogy jelentősen átalakítja a Windows licencrendszerét – konkurensei szerint versenykorlátozó módon.

Hétfőn jelentette be a Microsoft, hogy átalakítja a Windows lincencrendszerét. Az október elsejével életbe lépő módosítások megkönnyíti az operációs rendszer felhős használatát – magyarázta blogbejegyzésében a Microsoft egyik alelnöke, a partnerhálózatért felelős Nicole Dezen.

Ha másból nem, abból gyanítható, hogy itt valami komoly dolog történt, hogy kedden a Microsoft két legnagyobb konkurense, az Amazon és a Google is bírálta az új konstrukciókat mondván: azok korlátozzák a versenyt, mert valós céljuk az, hogy visszatartsák az ügyfeleket a szolgáltatóváltástól.

Annak adok, akinek akarok?

A legnagyobb változás az, hogy a jövőben lehetőség lesz a Windows Server virtuális magok alapján történő licencelésére. Mint Dezen írja, jelenleg a licencelés fizikai magok alapján történik, tehát az ügyfélnek hozzáféréssel kell rendelkeznie a fizikai szerverhez, hogy arra megvehesse a Windows Server licencet. Október elsejétől viszont licencelheti az operációs rendszert a virtuális gépekben használt virtuális magok száma alapján is, ezáltal egyszerűbbé válik a Windows Server licencelése virtualizálás vagy kiszervezés esetén.

Az világos, hogy a Microsoft célja ezzel az, hogy minél többen vigyék át a felhőbe a Windows Servereiket. Csakhogy ez az ajánlat nem minden felhőre érvényes. Csakis a Microsoft partneri közösség által üzemeltetett felhőszolgáltatásoknál érhető el ez a lehetőség, az Alibaba, az AWS, a Google Cloud esetében nem, sőt a Microsoft felhőjénél sem! (Ez a magyarázata annak is, hogy a licencváltozást a partnerhálózatért felelős vezető jelentette be.) Azt is elmondták, hogy az új szabályok világszerte érvényesek.

Hasonló frissítést kap egyébként a Windows 10 és 11 is. Ez változást jelent a jelenlegi rendszerhez képest, amelynél olyan operációs rendszert lehetett virtualizálni, amely rendelkezett QOS-sel (Qualifying Operating System, ilyen pl. a Windows 11 Pro), ellenkező esetben kiegészítő licencek vásárlására volt szükség.

További apróbb módosítások is jönnek. A CSP-k több szolgáltatást (pl. Windows Server, Remote Desktop Services, SQL Server) egy- és hároméves előfizetéssel is értékesíthetnek, az egyéves előfizetéseknél néhány esetben havi számlázásra is lesz lehetőség.

Lesz egy CSP "hoster" program, amely lehetővé teszi előre összeállított hosztolt asztali- és szervermegoldások értékesítését, azaz úgy adhatnak el licenceket, hogy annak szerves része a hostingdíj.

Kirántanák az európai vizsgálat alól a szőnyeget

A szelektív könnyítés valódi oka egy európai uniós eljárás, hívta fel a figyelmet a The Register. Az eljárást az európai felhőszolgáltatók indítottak a Microsoft ellen annak versenyellenes magatartása miatt. Erre reagálva a Microsoft már májusban bejelentette, hogy lazít a Windows Server licencelésén, hogy jobban illeszkedjen az európai szolgáltatók nyújtotta virtuális környezetekhez és a felhőhöz. Ez a Dezen által bejelentett ajánlat lenne az a bizonyos lazítás. Az alelnök blogbejegyzésében ugyan utal a kritikákra, de mint konstruktív visszajelzésekre (melyeket Redmondban mindig "örömmel fogadnak"), arról azonban nem ejt szót, hogy ezeket a visszajelzéseket valójában jogászok kézbesítették...

Az új lincencelési rendszer viszont most az Amazonnak és a Google-nek nem tetszik, írja a Reuters. Mindkét vállalat élesen bírálta a módosításokat. Szerintük a Microsoft ezzel csak súlyosbította a korábbi versenyellenes gyakorlatát, ahelyett, hogy elmozdult volna a tisztességes szoftverlicencelés felé. A két konkurensnek szerint az új konstrukciók akadályozzák az ügyfeleket abban, hogy szabadon mozoghassanak a különböző platformok között, és azt a technológiát választhassák, amelyik számukra a legjobb.

Cloud & big data

Milliárdnyi ember elől ihatja el a vizet a mesterséges intelligencia

Az ENSZ egyik szervezetének friss jelentése olyan óriási energia-, víz- és földterület-felhasználásra figyelmeztet, ami súlyos környezeti és méltányossági kihívásokat vet fel a globális MI-infrastruktúrát illetően.
 
Hirdetés

Szintet lép a Synology: Érkezik a PAS7700 csúcskategóriás vállalati flash tároló

Ahogy a vállalati IT-környezetek az AI-alapú folyamatok, a virtualizáció, a nagy teljesítményű adatbázisok és a folyamatosan elérhető digitális szolgáltatások nyomása alatt fejlődnek, a szervezetek egyre inkább olyan tárolóinfrastruktúrát igényelnek, amely kompromisszumok nélküli teljesítményt, rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít.

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.