A technológiai elit ma már önálló osztályt képvisel, és olyan megkülönböztetett társadalmi identitása van, amelyet könnyen azonosítani lehet a Twitter-felhasználók között – állítja egy év elején közzétett tanulmány. A kutatók a Forbes 100 leggazdagabb technológiai milliárdosának listáját vizsgálták gépi tanuló algoritmusok segítségével, egész pontosan a listán szereplő üzletemberek nyelvhasználatát és érzelmeit hasonlították össze a többi felhasználóéval.

A lista élén akkor is az Amazon alapító tulajdonosa, Jeff Bezos állt, aki tavaly 72,7 milliárd dollárral növelte vagyonát. (Még egyszer: a több mint 22 ezer milliárd forintnak megfelelő összeg csak a 2020-as növekményt jelenti.) Őt a kutatás idején a Microsoft társalapítója, Bill Gates és a Facebook vezérigazgatója, Mark Zuckerberg követte; a Forbes indexét egyébként pillanatnyilag Elon Musk és Bezos majdnem fej fej mellett vezeti 200 milliárd dollárt közelítő magánvagyonával.

A milliárdosok szóhasználatának elemzéséből kiderült, hogy a technológiai elit kommunikációjának folyamatosan diszruptív jellege van, nagyon gyakran használják például a "can" (lehet), a great (nagy, nagyszerű), a "people" (emberek) és a "new" (új) szavakat. A nyelvezetük ezen felül eredményorientált: március és december között majdnem 20 ezer alkalommal fordultak elő a twitteres megnyilvánulásaikban olyan szavak, amelyek az "achievement" (vívmány, teljesítmény) kategóriába esnek.

Összehasonlításképpen, ez nagyjából kétszer annyi, mint ami az átlagfelhasználókra jellemző. Ezek után az sem meglepő, hogy az átlagosnál sokkal szorosabb kapcsolatot látnak az egyéni képességek és aközött, hogy kinek milyen állása van (ha van egyáltalán). Technológiai-tudományos üzleti tevékenységük hajtóerejének pedig valamiféle világjobbító szándékot tartanak, mint ahogy sokan közülük ki is fejezik, hogy vagyonuk jelentős részét jótékony célokra fordítanák életük során.

Csakis megérdemelten kerülhettek a csúcsra

A Business Insider beszámolója ehhez képest az Institute for Policy Studies 2020-as riportját is felidézi, amely szerint ez a nesze semmi típusú segítség, mert a techmilliárdosokhoz sokkal gyorsabban áramlik be a pénz, mint amilyen ütemben kiadják azt a közjót szolgáló célokra. A szövegelemzésből ráadásul az is egyértelművé válik, hogy a gazdasági elit szereplőiként a csúcsgazdag technológiai vállalkozók nem látják vagy csak nem szívesen beszélnek róla, milyen potenciállal rendelkeznek a társadalom megváltoztatásában.

Egyszerűen fogalmazva, tagadják, hogy a szélsőségesen különböző vagyoni helyzetük bármilyen hatással lenne a demokratikus társadalomra, szemben a felhasználók általános vélekedésével. Nem képesek kritikusan szemlélni azt a ma már tényleg elképesztő befolyást, amellyel rendelkeznek, legyen szó a technológiai standardok meghatározásáról, a demokratikus berendezkedésről és arról a nyilvánvaló tendenciáról, hogy ők határozzák meg, a többség mire és hogyan költi el a pénzét. Ez a szemlélet a kutatók szerint a meritokratikus ideológiából fakad, vagyis abból a meggyőződésből, hogy a tech elit a munkájával szerezte, és ezért teljesen meg is érdemli a vagyonát.