Bár csak kisebbségi tulajdonos a H3C-ben, mégis meglepte a piacot a döntés. Nem a kínai helyzet élesedése miatt lépett, állítja az amerikai vállalat.

A HPE eladná a kínai székhelyű H3C vegyesvállalatban lévő részesedését. Mint a The Register kiszúrta, a vállalat ezt már be is jelentette az amerikai értékpapír- és tőzsdefelügyeletnél, a SEC-nél. A döntés annál is meglepőbb, írja a brit szaklap, mert a HPE néhány hónappal ezelőtt még nagyon elégedett volt a H3C eredményeivel.

A H3C eredetileg a HPE százszázalékos tulajdonában álló kínai hálózatieszköz-gyártó és -szolgáltató vállalat volt. De mivel a szegmens növekedése a 2010-es évek közepére lelassult, a HPE 2015-ben a részleges eladása mellett döntött. Gyorsan sikerült vevőt találni: a kínai Unisplendourral már 2016-ban megkötötték azt a 2 milliárd dolláros üzletet, melynek során a kínaiak megszerezték a H3C 51 százalékát. Habár a HPE kisebbségbe került, a vegyesvállalat továbbra is az amerikai cég termékpalettáját vitte tovább. A piackutatók emiatt elemzéseikben rendre együtt is kezelték a két céget.

A teljes kiszállásról is megállapodtak 2015-ben

A 2015-ös megállapodásban az Unisplendour opciós jogot szerzett: ha a HPE eladja a kisebbségi részt, azt is megvásárolhatja. A szerződés előre meghatározták a vételárat: Unisplendournak a H3C előző 12 havi adózás utáni nyereségének 15-szörösét kell fizetnie készpénzben a 49 százalékért. Az opció tavaly október 31-én lejárt, de akkor 2022. december 31-éig meghosszabbították.

A HPE a The Registernek is megerősítette, hogy el kívánja adni a H3C-ben lévő részesedését. "Elérkezett az idő, hogy a H3C-vel való partnerség pénzügyi struktúráját továbbfejlesszük egy olyan időszakban, amikor az egész IT-iparág gyorsan változik", írták a a lapnak küldött válaszukban. A HPE közleménye hangsúlyozta, hogy ez nem jelenti azt, hogy feladnák a kínai piacot. Továbbra is jelen lesznek az országban közvetlenül és partnereken keresztül egyaránt. A The Register konkrétan rákérdezett, hogy az eladási döntésnek van-e bármilyen köze ahhoz, hogy Washington korlátozza a Kínbába irányuló technológiaexportot. A vállalat válasza szerint egyedül az opció lejárta miatt léptek.

Ez némileg ellentmond annak, amit októberben Tarek Robbiati pénzügyi igazgató elemzőknek mondott: Kína továbbra is a világ legnagyobb és leggyorsabban növekvő IT-piaca, amiből a HPE is részesül a H3C-n keresztül. Utóbbi ugyanis egyre komolyabb szereplője ennek az amúgy erősen fragmentált piacnak. "Csak az elmúlt négy évben 6 százalékponttal növelte részesedését a kínai piacon, és jelentős nyereséget hozott a részvényeseknek, például nekünk" – idézte az elemzői konferencia átiratából (PDF) Robbiatit a The Register.

A H3C-t közvetlenül is érintik a szankciók. Egyik üzletága, a New H3C Semiconductor Technologies, már 2021 novemberében felkerült az amerikai kormány "entitás listájára", azaz csak külön engedéllyel szállíthatnak számára fejlett amerikai technológiákat. A döntést Washingtonban azzal indokolták, hogy New H3C Semiconductor a kínai hadsereggel is üzletelt. A HPE tagadta az állítást.

Piaci hírek

Egy amerikai szövetségi bíró is ráfaragott a mesterséges intelligenciával

Mára szinte megszokottá vált, hogy az ügyvédek itt-ott lebuknak a ChatGPT-vel, de az már az igazságszolgáltatásba vetett bizalmat is rombolja, amikor a bírósági ítéletekben jelennek meg MI-vel generált ostobaságok.
 
A kompromittált rendszerek, a dark weben felbukkanó ügyféladatok vagy a zsarolóvírus-kampányok következményei már a vezérigazgatói és pénzügyi igazgatói irodában csapódnak le – jogi, reputációs és üzleti szinten is. Lehet és kell is védekezni ellene.
Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.