A nagyobb képátlóval és egy sor további extrával érkező MacBook Pro debütálását Tim Cook Twitteren jelentette be. A nyáron beharangozott és elvileg őszre ígért méregdrága Mac Pro pedig becsúszhat karácsonyig.

Aki eddig tűkön ült, hogy mikor rendelheti már be végre az alapkiszerelésű Mac Prót a hozzá illő szupermonitorral és csudadizájnos állvánnyal potom 12 ezer dollárért, annak jó hírünk van: az Apple végre hivatalos megjelenési dátummal állt elő.

Sok karácsonyfa alá így sem kerül

Az idei WWDC-n, azaz az Apple hagyományos fejlesztői konferenciáján az egyik legnagyobbat az akkor leleplezett új erőgép és kiegészítői szóltak. Persze könnyű elvinni a show-t valaminek, amiért már a legfapadosabb változatban is 6000 dollárt kell fizetni. Egy ilyen Mac Próval ráadásul önmagában még semmire se megyünk, úgyhogy jobban tesszük, ha berakjuk a bevásárlókosárba még a hozzá illő monitort (5000 dollár) és az állványt (1000 dollár), hogy ne a falnak támasztva bámuljuk.

A cég legdrágább terméksorozatának számító új Mac Prót azonban idáig meglehetős bizonytalanság lengte körül, mivel a nyáron bemondott őszi megjelenés egyre inkább tarthatalanná vált. A találgatások és pletykák özönét aztán végül maga a gyártó vágta el azzal, hogy kiderült, december elején kezdik meg az online rendelések felvételét.

Van, ami már most vihető

A tegnapi nap másik hírét a kis túlzással a semmiből előkerülő új MacBook Pro adta. Az új gép talán legérdekesebb eleme a 16 inches kijelző, amelyet egyébként már idén februárban belengetett Ming-Chi Kuo, a rendszerint kiváló információkat szivárogtató Apple-elemzőguru. 

A megnövekedett képernyő mellé kiszereléstől (és pénztárcától) függően 6 vagy 8 magos processzort, 64 gigabájtnyi memóriát és fél-1 terabájtnyi SSD-tárolót kaphatunk alapból, de a műszaki paraméterek egy része még tovább tornázható felfelé, ha bírjuk anyagilag. Említést érdemel még a Magic Keyboard billentyűzet, illetve a profi, féltucatnyi hangszóróval büszkélkedő hangrendszer, amely mellé minőségi mikrofon is jár. A termék egyébként már a hazai webshopban is feltűnt. Az olcsóbb változatért 950 ezer forintot, a nagyobb tudású testvéréért pedig 1 millió 110 ezret kell fizetni.

Az új MacBook Prót maga a cégvezető dobta be a mélyvízbe az alábbi tweetjével:

 

Konzumer tech

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.