Ma már a világ legnagyobb autópiacának számító Kínában terjeszkedik tovább a navigációs szoftvereket gyártó NNG. A magyar cég több mint 50 főt foglalkoztató fejlesztő bázist épít ki Sanghajban.

Ezzel lényegében megduplázza a kínai piaccal foglalkozó alkalmazottainak a számát. A társaság 2012 óta van jelen a távol-keleti országban, ahol mind a ottani piacra, mind az exportra termelő autógyáraknak, így a DongFeng Renault-nak, az ottani Ferrarik és Maseratik gyártójának fejleszt helyi megoldásokat. A délkelet-ázsiai, közel-keleti és dél-amerikai exportra szánt járművek 50 százalékában már az NNG navigációs rendszerei vannak beépítve – emelte ki a terjeszkedést bejelentő budapesti eseményen Giles Shrimpton, az NNG ügyvezetője.

Kínában a termékek lokalizációját végzik majd

Kérdésünkre elmondta, hogy eddig 15-en dolgoztak az ázsiai országban az ottani értékesítést segítve. A hamarosan megnyíló sanghaji fejlesztőközpontba kínai fejlesztőket várnak, akiket a Magyarországról érkező szakemberek készítenek majd fel. Már el is kezdődött utóbbiak nyelvi képzése Budapesten. A tényleges termékfejlesztést továbbra is a cég magyarországi központjában végzik, a kínai csapat a lokalizációval foglalkozik majd. Az NNG Kínán kívül az USA-ban, Brazíliában, Svájcban, Izraelben, Kínában, Japánban és Indiában is rendelkezik helyi képviselettel.  

A várakozások szerint a távol-keleti országban idén 29,1 millió autót fognak eladni, ami nagyjából a háromnegyede a teljes amerikai és európai értékesítésnek. A piackutatói előrejelzések az infotainment piacán is jelentős kínai előretöréssel számolnak. Már idén Kína lehet ezeknek a beépített rendszereknek a második legnagyobb felvevőpiaca, és várhatóan ott értékesítik majd a legtöbb beépített navigációt is. Ez utóbbi piacon közép távon évi 11 százalékos bővüléssel számolhatnak a beszállítók. Az amerikai technológiai óriások – Google, Amazon, Facebook – helyi megfelelői, a Baidu, Alibaba, Tencent is öntik a pénzt az ottani járműiparba.

Néhány év és a bevétel negyede-ötöde jöhet Kínából

Az ügyvezetőtől megtudtuk, hogy a kínai piac ma még az NNG összbevételének nagyjából 7 százalékát adja, de azt tervezik, hogy ez az arány néhány év múlva már 20-25 százalék között mozog majd. És, hogy mennyi is a cég 2017-es bevétele? Erről még csak becslésekkel tudott szolgálni Giles Shrimpton. A társaság a 2016-os 98 millió eurós bevételt tavaly nagyjából 10 százalékkal fejelte meg.

Milyen kihívásokkal kell számolnia a kínai navigációs piacra fejlesztő cégeknek? Erről már Pécsi Valentin, a csendes-óceáni térségéért – köztük a kínai fejlesztésért – felelős magyarországi vezetője beszélt. Elmondta, hogy nem egyszerű a kínai szövegbevitel megoldása, mert csak magában a navigációban mintegy 4 ezer féle karakter létezik. (A Kínában egyébként épp a szövegbevitel bonyolultsága miatt praktikus és kedvelt hangvezérlésű navigációra nincs saját megoldása az NNG-nek, azt egy másik cégtől vásárolja.)

A sűrűn lakott városokban nehezítik, időnként el is lehetetlenítik a GPS vételt az egymást érő felhőkarcolók, amelyek eltakarják a műholdakat. A többszintű utakon is nehézkes a navigáció, főleg az első szinten utazók számára. Kínában az Európában megszokottnál több és részletesebb hangkommunikációt igényelnek a navigációs eszközöktől a járművezetők. A bonyolult úthálózat miatt több manőverrel előbb kell jelezni, hogy mi várható.

Ma még nagyon gyenge a beépített navigáció hardveres háttere, ami nehezen tudja kezelni a képződő adattengert. Nem kis kihívásnak számít a speciális, rendszámfüggő közlekedési szabályok figyelembe vétele is, hogy a járművezetőt emiatt ne bírságolják meg.    

Még nagyobb üzlet az önvezető autókhoz fejlesztett szoftver

Elhangzott, hogy az NNG a későbbiekben már nemcsak a navigációra, hanem az önvezető járművekhez kapcsolódó fejlesztésekre is készül. Ennek részeként vásárolta meg 2016-ban az izraeli Arilou Information Security Technologies kiberbiztonsági céget, amely ezen a területen egyedi megoldásokkal rendelkezik.

A hálózatba kapcsolt autók piaca 2020-ra nagyságrendileg 151 milliárd dolláros üzlet lesz, ami közel az ötszöröse a 2015-ös adatnak. A BI Intelligence azt jósolja, hogy a 2021-ben piacra kerülő autók több mint 80 százaléka fog rendelkezni valamilyen típusú hálózati kapcsolattal.

Ebből az NNG is kivenné a részét. Az ugyanis egyre nyilvánvalóbb, hogy az autópiaci bevételek egyre nagyobb hányada vándorol át a járműgyártók zsebéből a szoftveriparéba. A RethinkX szakértői csoport tanulmánya szerint másfél évtized alatt csak az amerikai autóiparból 1100 milliárd dollárnyi bevétel fog eltűnni, ennek az összegnek a meghatározó részét a különböző, autóiparhoz közel álló szoftverfejlesztő és szolgáltató cégek fogják bezsebelni, azok, amelyek navigációs, kiberbiztonsági és új generációs infotainment megoldásokat fejlesztenek.

Piaci hírek

Afrikában és a Közel-Keleten kapcsolt le online bűnözőket az Interpol

A több hónapon át tartó egyedülálló akciósorozat végül többek között több mint 200 gyanúsított letartóztatását és 53 online bűncselekmények végrehajtására használt szerver lefoglalását eredményezte.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.