Egy új cselekvési terv átfogó MI-oktatási rendszer kiépítésével emelné stratégiai szintre a munkaerő jövőbiztossá tételét és az ország vezető szerepének kialakítását a fejlett technológiák fokozódó globális versenyében.

A kínai kormányzat "MI Plusz Oktatás" (AI Plus Education) néven indítana egy olyan új kezdeményezést, amelynek célja az MI-technológia integrációja a tantermekbe egészen az alsóbb osztályoktól kezdve. Az országban hosszú ideje prioritás a mesterséges intelligencia és gazdaság hozzáigazítása a digitalizálódó jövőhöz, így már 2030-ra létrehoznák ezt az átfogó rendszert, ami az iskolai oktatás minden szintjét és a szélesebb közönséget is lefedné – számolt be róla a kínai oktatási minisztérium közleményére hivatkozva a Hszinhua (Xinhua) állami hírügynökség.

A terv ennek alapján lépéseket is felvázol az MI-alapú oktatási eszközök általános és középiskolás bevezetésének felgyorsítására, a dedikált kurzusoktól az egyes tantárgyakig vagy tudományterületekig, illetve az iskola utáni, gyakorlati programokig. Az egyetemeken ehhez képest már minden hallgató alaptantervének részévé tennék a mesterséges intelligenciát is, az intézményeket interdiszciplináris kurzusokat tervezésére ösztönözve, emellett kibővítve programjukat az új technológiák és új üzleti modellek igényeinek megfelelő szakok bevezetésével.

Az MI lehetőségeit csak a gyakorlatban lehet realizálni

A tervezet már az MI aktív használatát irányozza elő az oktatás támogatására a tanárok munkaterhelésének csökkentésén és a hatékonyság (kérdések és válaszok, intelligens osztályzás, korrepetálás stb.) javításán keresztül, beleértve akár az osztálytermi interakció elemzését és finomítását is. A mesterséges intelligencia ennek megfelelően beépülne a tanárképzésbe is. A Hszinhua beszámolója erről szólva megjegyzi, hogy Kína a gyors MI-technológiai növekedéssel párhuzamosan az ágazatban bevethető tehetségek hiányával és egyenetlen eloszlásával küzd.

Érdemes megjegyezni, hogy a mesterséges intelligencia már az egy évtizeddel ezelőtt, az ország 13. ötéves tervében is megjelent, mára pedig több mint 6 ezer kínai vállalkozás működik ezen a területen. A 2026 és 2030 közötti időszakra szóló 15. ötéves terv már a globális vezető pozíció megszerzéséről szól az iparági alkalmazásokban, így az új kezdeményezés is végső soron az olyan interdiszciplináris szakemberek tömeges képzését célozza, akik a műszaki szakértelmet a valós alkalmazások ismeretével ötvözik – idézi a tudósítás a Tiencsin Egyetem MI-professzorát.

Közösség & HR

Ahol sosem adódnak váratlan helyzetek, ott egész jól elmuzsikál az MI

Újabb kutatás állapította meg, hogy egyelőre még az élvonalbeli mesterségesintelligencia-modellek is elég messze vannak attól, hogy képesek legyenek elfogadható módon ellátni az összetett munkahelyi feladatokat.
 
Előrelátó tervezés és meghatározott menetrend segíti az incidensek minél gyorsabb elhárítását. Ehhez azonban sok feladatot és felelősséget kell tisztázni – még jóval azelőtt, hogy bekövetkezik a baj.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.