A francia technológiai cég magyar leányvállalata hosszú szünet után tartott sajtótájékoztatót.
Hirdetés
 

Miután tavaly rendeződött az utóbbi években komoly nehézségekkel küzdő Atos helyzete, a nemzetközi szolgáltató cég változtatott a stratégiáján. A korábban erősen centralizált szervezet nagyobb önállóságot biztosít a leányvállalatoknak, ami a kommunikációban is megmutatkozik, mondta el az Atos Magyarország ügyvezető igazgatója, Hernádi József a cég évindító sajtóreggelijén. Mint megjegyezte, lényegében a nulláról indulnak a kommunikáció terén.

Hernádi szerint az Atos Magyarország jól egyesíti a multinacionális vállalatokra jellemző széles kompetenciaspektrumot a helyi igényeket jól ismerő közvetlen kiszolgálós modellel. Egyrészt támaszkodhatnak a több ezer fős szolgáltatásközpontokra (a magyar piacot egy lengyelországi és a temesvári központból szolgálják ki), ahonnan 7/24-es munkarendben lehet támogatni az ügyfeleket, másrészt arra a mintegy 300 fős nemzetközi szakértői csapatra, amely akár a helyszínen is bevethető. Ez a nemzetközi háttér abban is segít, hogy a jó gyakorlatok széles skáláját tudják meghonosítani a magyar piacon. Ugyanakkor arra ügyelnek, hogy az első vonal, tehát aki az ügyféllel találkozik, és az adott projektért viseli a felelősséget, magyar legyen.

Arccal a mesterséges intelligencia felé

Jelenleg a cég, melynek fő ügyfelei nagyvállalatok és kkv-k, öt fő üzletággal működik. A felhős és infrastruktúra-szolgáltatásokat (menedzselt szolgáltatásokat is) elsősorban gyártók és a technológiai cégek veszik igénybe. Fizikai és IT-biztonsági megoldásaikat a közszféra is használja, hőkamerás megoldásaikkal védik például a szerb határ jelentős szakaszát. Egyre nagyobb hangsúlyt kap az IT szolgáltatásmenedzsment (ITSM), valamint a Microsoft-alapú üzletkritikus alkalmazások fejlesztése is. Az ötödik üzletág a mesterséges intelligenciára épülő megoldásokat fogja össze. Ezek egy részét az Atos a belső működéséhez évek óta használja, így alaposan "kitesztelt" termékeket vittek piacra, emelte ki Hernádi.

A cég MI-megoldásairól Sándor Dénes solution architect és Pákozdi Tibor, a szoftverfejlesztési üzletág vezetője beszélt részletesebben. Mint elmondták, az Atos a nemzetközi trendhez igazodva szintén az ún. "agentic AI" irányába halad. Ehhez kínálnak egy "kiforrott keretrendszert", a Polaris AI-t, amellyel a cég ígérete szerint drasztikusan csökkenthető a piacra lepési idő, ráadásul kockázatok nélkül. A cég tavaly novemberben mutatta be például az Autonomous Data and AI Engineer nevű ügynöki MI-megoldást, amely a szállító ígérete szerint nagyban növeli az adat- és MI-mérnöki munka hatékonyságát. A megoldás mögött az Atos Polaris AI Platform integrálja a Microsoft Azure felhő- és MI-képességeit, és így lehetővé teszi az MI-ügynökök átfogó rendszereinek autonóm működését összetett munkafolyamatok esetén is – állítja a cég.

Mint az ügyvezető elmondta, a magyar piacon a legnagyobb megrendelőjük a közszféra, de sok ügyfelük érkezik a technológiai szektorból, az iparból és a pénzügyi szektorból is. A magyar leányvállalatnál 35 fős fejlesztő egység dolgozik, amely a teljes Microsoft-stackre fejleszt megoldásokat.

Lapunk kérdésére Hernádi elmondta: az Atos körüli bizonytalanságok némileg nehezítették, de lényegileg nem befolyásolták az Atos Magyarország piaci megítélését. Arra külön büszke, hogy az alatt a 15 év alatt, amióta a leányvállalatot irányítja, minden elvállalt projektet leszállítottak az ügyfeleiknek.

Cloud & big data

Peking rácsapott Mark Zuckerberg mancsára

A Meta múlt év végén jelentette be, hogy felvásárolja a Manus kínai startupot. Az ígéretes képességű MI-fejlesztő akvizíciójára azonban egy most zárult hatósági vizsgálat miatt nem kerülhet sor.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.