A Global Cybersecurity Index szerint a kiberbiztonsági felkészültség szempontjából a világ élvonalában vagyunk.

Öt szempontot vizsgálja a világ országait az ABI Research és az ITU (International Telecommunication Union) által összeállított Global Cybersecurity Indexe (GCI): a jogi szabályozást, a technikai intézkedéseket, a szervezeti hátteret, a védelemre fordítható kapacitásokat és a nemzetközi együttműködésben való részvételt.

A kutatók minden vizsgált terüketet 0-tól 1 pontig értékeltek. Az indexértéket ezeknek az átlaga adta ki. A rangsor mellett az index értékére is érdemes figyelni, hiszen ebből jól látszik, hogy míg a listavezető Egyesült Államok 0,828-as indexértéket kapott, addig tizedik helyre rangsorolt Olaszország már csak 0,559-et. A tízes listára egyébként a pontazonosságok miatt összesen 34 ország került fel. A legnagyobb számban az európai államok (Izraelt is ide számítva) képviseltetik magukat, ők adják az élmezőny felét. Az index külön kezeli Kínát és Hongkongot: míg az előbbi 0,441 ponttal csak a 14. helyen áll, addig Hongkong 0,618-cal a nyolcadik helyen áll holtversenyben Finnországgal, Katarral és Szlovákiával.

Magyarország az összes paraméter figyelembe véve Ausztriával, Hollandiával, Izraellel és Szingapúrral holtversenyben a 6. helyen áll 0,676 ponttal. Ez igencsak jó eredmény, főleg ha onnan nézzük, hogy a közép-kelet-európai régióból egyedül Észtország (0,706 pont) ért el jobb helyezést.

A jogi szabályozás szinte tökéletes

A jó értékelést annak köszönheti Magyarország, hogy néhány szempontból (jogi szabályozás, szervezeti háttér, védelmi kapacitások) kiemelkedően teljesített, de a többiből is hozta az átlagot. A jogi szabályozásra az ország a legmagasabb pontot kapta. Törvény szabályozza az elektronikus kereskedelmet, az információszabadságot, a személyes adatok védelmét, van kibervédelmi stratégiánk, központi és helyi kiberbiztonsági szervek, és az elektronikus aláírás használatáról is született törvény.

Szervezetileg is jól állunk. A két éve az országgyűlés elfogadta az állami és önkormányzati szervek elektronikus információbiztonságáról szóló törvényt, amelynek nyomán többek között felállt a Nemzeti Biztonsági Felügyelet és a Kormányzati Eseménykezelő Központ is.

ABI Research GCI 2015 | Create infographics

A Nemzeti Biztonsági Felügyelet keretében működik az E-biztonsági Osztály, amely az állami és a gazdálkodó szervezeteknél működtetett, a minősített adatot kezelő elektronikus rendszerek és a rejtjeltevékenységét felügyeli (engedélyez, felügyel és ellenőriz) nemzetközi standardok alapján.

Vannak programok is

Szintén pozitívum, hogy a sok területen erőforrások is vannak a kibertérben fellépő kockázatok kezelésére. A GCI a Nemzeti Elektronikus Információbiztonsági Hatóság gyakorlatát említi, de mellette például a Nemzetközi gyermekmentő Szolgálta koordinálta projekteket, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány tevékenységét és Puskás Tivadar Alapítvány tevékenységét is megemlíti.

A nemzetközi együttműködés tekintetében sincs okunk szégyenkezésre. Az együttműködés látványosabb jelei például a Magyarországon rendezett nemzetközi konferenciák, például a tavaly Budapesten rendezett negyedik Information and Cyber Security konferencia. Ennél azonban fontosabb, hogy Magyarország aláírta az európai számítógépes bűnözésről szóló egyezményt.

Biztonság

Elon Musk egyelőre kudarcot vallott az OpenAI ostromával

Az üzletember elvesztette az MI-fejlesztő vállalat ellen indított perét, miután az esküdtszék megállapította, hogy túl sokáig várt az OpenAI vezetőit és működését is célzó, sokmilliárd dolláros kereset benyújtásával. Musk ügyvédje szerint azonban messze még a vége, és a fellebbezést követően ők nyerik majd a háborút.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.